Alkotmánybíróság: a banktitok nem írhatja felül a közérdekű adatok nyilvánosságát

Az Alkotmánybíróság egy, a Magyar Természetvédők Szövetsége által benyújtott, Schiffer András ügyvéd által készített alkotmányjogi panasz ügyében ma közzétett döntésében kimondta, hogy az banktitok nem írhatja felül a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó alkotmányos jogot.

2023. március 24., 17:22

Szerző:

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) még 2017-ben indított pert azért, hogy az Eximbank hozza nyilvánosságra az általa folyósított kötöttsegély-hitelek adatait. A pert első- és másodfokon meg is nyerte az MTVSZ, a Kúria azonban az Eximbank javára döntött. Ezért a Magyar Természetvédők Szövetsége az ügyben alkotmányjogi panaszt nyújtott be – olvasható közleményükben.

Az Alkotmánybíróság pénteken közzétett határozata bár a konkrét esetben jóváhagyta a Kúria korábbi határozatát, alkotmányos mulasztást állapított meg, valamint megállapította azt is, a banktitok nem írhatja felül a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó alkotmányos jogot. Mivel a kérdést illetően a jelenlegi banktitokra, illetve a közérdekű adatokra vonatkozó jogszabályok egymásnak ellentmondanak, a jogalkotó mulasztást követett el, mert nem rendezte eddig a helyzetet, az Alkotmánybíróság felhívta a jogalkotó figyelmét a helyzet rendezésére. 

Hogy a jövőben ne lehessen a banktitok mögé bújni, az Alkotmánybíróság pénteki döntése alapján a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosítása érdekében a Magyar Természetvédők Szövetsége jogszabálytervezetet fog kidolgozni és benyújtani az illetékes szerveknek – hangsúlyozta Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke. 

Az Alkotmánybíróság azt észrevételezte, hogy a jogalkotó semmilyen kapcsolatot nem létesített a hitelintézeti törvény banktitok-szabályozása, valamint az üzleti titokról szóló és az információszabadság-törvény között, ami miatt a banktitok abszolút korlátként jelentkezhet az információszabadság előtt. Ma szerte a világon hozzáférnek közjavakhoz, közpénzekhez bankok és számtalan esetben finanszíroznak környezetszennyező beruházásokat. Ha a banktitok abszolút korlátját képezheti az információszabadságnak, elveszíthetjük a kontrollt az életvilágunk felett és a bankok kezébe tesszük le a jövőnket. Ahhoz, hogy ez ne így legyen: most a magyar Országgyűlésen a sor – tette hozzá Schiffer András ügyvéd, aki az Eximbank-perben az MTVSZ-t képviselte.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének kezdeményezését követően a belügyminiszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot, 2024. május 24-i kezdettel.