A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2016. február 1., 10:54
Miközben a kormány százezres leépítéssel riogat a közszférában, csúcsra ugrott a közmunkások száma. A javuló foglalkoztatási számok főként ennek, valamint a külföldön dolgozók egy része beszámításának köszönhetőek.
2016. február 1., 09:58
Bicsár Attila tizenöt év után otthagyja az Alabárdos éttermet, sőt elhagyja az országot is. Úgy látja, nem biztosított itthon egy séfnek a biztos nyugdíjaskor.
2016. február 1., 09:40
Már huszonnégy ezren írták alá a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárainak kiáltványát. Miskolcon a szakszervezetek tüntetést szerveznek, a minap személyesen Balog Zoltán látogatott a hermanosokhoz, ahogy utóbb fogalmazott, „kemény beszélgetésre”. A miniszter oktatási kerekasztal megalakítását javasolja, ahová egyelőre nem hívták meg az aláíró tanárok képviselőit, a többi érdekvédőt, és kérdés az is, mit tegyen a szakszervezet? Szalámizás indul?
2016. február 1., 09:01
Egy tekintélyes szakértő képtelenségnek tartja azt az először Orbán Viktor által felvetett ötletet, hogy Macedónia tartóztassa fel a menekülthullámot, amelyhez hasonló 50 éve nem volt a földrészen – írja a Financial Times.
2016. február 1., 08:57
Az ÁNTSZ belső vizsgálata szerint a kórházi ellátásra szorulók több mint fele baj esetén olyan helyre kerül, ahol az ellátásához nincsenek meg a feltételek, írja a
2016. február 1., 08:39
Ismét gyarapította ingatlanvagyonát 2015-ös vagyonnyilatkozata szerint – melynek leadási határideje 2016. január 31. volt – Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, míg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eladta egyik dunakeszi házát, amelyből csökkentette szülei felé fennálló tartozását. Simicskó István honvédelmi miniszter szintén értékesített egy lakást, de növelte értékpapírjainak mennyiségét.
2016. február 1., 07:15
Az MSZP felszólította a Fideszt, hogy „szálljon le a független bíróságról”, ehelyett számoltassa el és mondassa le a „zátonyra futott perek legfőbb felelősét” Polt Péter legfőbb ügyészt.
2016. február 1., 06:10
A következő napokban többször borús lesz az ég, csapadékra, erős szélre is készülni kell. Ezzel együtt enyhe idővel kezdődik az utolsó téli hónap: több helyen 15 Celsius-foknál melegebb is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.