A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2016. február 1., 05:59
Széles körű párbeszéd kezdődik a köznevelési kerekasztallal – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten. Nemcsak az oktatásban dolgozók, hanem azok véleményét is igyekeznek megismerni, akik érintettek a köznevelésben, mint a szülők, a munkaadók, a tudomány vagy a művészet világa – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.
2016. február 1., 05:00
A Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti határozati javaslattal követeli a Fidesztől, hogy bizonyítsa, nem akarja „lenyúlni” az alkoholos italok árusítását is „a dohánykereskedelemhez hasonlóan”.
2016. január 31., 19:59
„Nem 1974-et írunk, még ha az akkor fiatal mérnökök némelyikének nosztalgiája oda is próbálja most a várost és a közlekedéspolitikát visszarepíteni” – így reagált Vitézy Dávid, a közösségi közlekedés fejlesztéséért felelős miniszteri biztos a főpolgármesternek azon bejelentésére, miszerint szétdarabolják a Budapesti Közlekedési Központot (BKK).
2016. január 31., 17:35
2016. január 31., 16:24
Lukács Zoltán országgyűlési képviselő Lánczi Andrásnak írt levelét az alábbiakban olvashatja.
2016. január 31., 15:23
A napokban jelent meg könyvtrilógiájának befejező darabja. A Senki többet? Pályázat harmadszor... című kötet az előzőkhöz hasonlóan egy fiktív levélváltás dokumentuma. A szerző azonban saját személyében jelenik meg. Levelezőpartnere, a hajdani tanítvány több karakterből született. Az első kötetben az ifjú sikertelenül pályázik egy teátrum direktori posztjára, a középsőben nyitva marad egy újabb pályázat eredménye. A harmadik levélregényben az ifjú már direktori székből levelezik mesterével. Szinetár Miklós a 168 Órának a honi színházi viszonyokat is befolyásoló erőltetett világnézeti megosztásról is beszél.
2016. január 31., 12:46
Az LMP a kormány komoly bűnének tartja, hogy az értékesített állami termőföldek 70 százaléka nem a kormány által megjelölt célcsoporthoz, hanem – állítja a párt – a kabinet tagjaihoz köthető emberekhez, nagybirtokosokhoz vagy külföldiekhez került.
2016. január 31., 12:22
Az LMP felszólította a kormányt, hogy azonnal csökkentse 18 százalékról 5 százalékra a tej általános forgalmi adóját.
2016. január 31., 10:49
Őrizetbe vettek egy 21 éves türjei férfit, aki péntek este késsel fenyegetőzve kirabolt egy zalaegerszegi dohányboltot – közölte vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
2016. január 31., 10:39
Balog Zoltán miniszter felhívására a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) cinikus módon éppen arra a napra, február 3-ra hívott össze köznevelési fórumokat a tankerületekben, amikor Miskolcon pedagógusok és a csatlakozó szakszervezetek fáklyás felvonulással demonstrálnak az oktatás tarthatatlan helyzete miatt – figyelmeztetett a tiltakozásokat koordináló Országos Tantestületi Értekezlet. A szervezet február 10-re országos tüntetést szervez, az alábbiakban olvashatja.
2016. január 31., 08:27
Egy magyar sérültje is van a Szlovéniában szombat délután történt tömegbalesetnek, amelyben legalább hetven gépjármű ütközött össze, illetve rohant egymásba a Ljubljanából Koperbe vezető autópályán – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vasárnap hajnalban az MTI-vel.
2016. január 31., 08:10
A Bloomberg hírügynökség véleményrovatában megjelent írás szerint újra meg kell határozni a jobb- és baloldal fogalmát, hiszen Franciaországban a szélsőjobbos Le Pen azzal vádolja a kormányt, hogy az a nép rovására babusgatja a globalizált elitet. A bankok államosítása a muzulmán- és bevándorlás-ellenes politikával együtt napirenden van Magyarországon és Lengyelországban, ahol szintén szélsőjobbos hatalom irányítja a dolgokat.
2016. január 31., 03:36
Villanyoszlopnak csapódott egy személyautó Sopronban, a Bánfalvi út elején – közölte a katasztrófavédelem.
2016. január 30., 17:24
A Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez kötődő Kisvárda tavaly 1,2 millárd forintot gyűjtött, a Közgép kegyvesztettsége óta az állami megbízások sorát elnyerő Duna Aszfalt székhelye, Tiszakécske futballklubja megkétszázszorozta tao-bevételeit – írta a .
2016. január 30., 16:19
„Balog miniszter teszi a dolgát. Legalábbis amiről azt gondolja, hogy az a dolga. Megoszt, intrikál, félretájékoztat. Úgy, ahogy ezt – miniszterként – mindig is tette. Visszatekintve az általa irányított időszakra bátran gondolhatta, hogy ami működött ezerszer, az működni fog ezeregyedszerre is.” – fogalmaz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének mai közleménye.