Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.

2016. február 20., 16:29

Titkos német–török paktumról beszélt Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség lillafüredi ülésén, jelezve, hogy a kormány a következő hónapokban is a menekültválsággal akarja tematizálni a hazai közbeszédet. Orbán szerint a titkos megállapodás keretében majd’ félmillió bevándorlót közvetlenül Törökországból szállítanak az unióba, s kötelezően szétosztanák őket a tagállamok között.

2016. február 20., 11:33

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint 340 gyermek – köztük sok 0-3 éves – vesztette életét tavaly ősz óta a Földközi tengerben. A szervezet arra is figyelmeztet, hogy Görögországban két héten belül összeomolhat a menekülteket ellátó rendszer, ha a határok lezárása miatt a tömeg nem mehet tovább.

2016. február 20., 08:31

Hamis Viagrával való illegális kereskedelem miatt ítélték el V. Viktort, aki 2009-ben még a békéscsabai önkormányzat fideszes tagja volt, amikor rokonaival és ismerőseivel lebukásukig, 2012 áprilisáig az interneten rendelt szereket árultak – tudta meg a Népszabadság.

2016. február 20., 07:33

A Civil Közoktatási Platform pénteken nyilatkozatott adott ki Lázár János és a kormányzat nyilatkozatairól: eszerint „a megtévesztő kommunikáció valóban olcsóbb, mint a közoktatás megújítása.” Ezért a Civil Közoktatási Platform a következőkben helyesbíti Lázár János heti tévedéseit.

2016. február 20., 07:17

A DK azt kérdezi, hogy kik voltak a meghívottak, ott volt-e Orbán Viktor, és kik lehettek azok a fontos emberek, akik miatt nem kellett bérleti díjat sem kérni és akik jelenléte önmagában is később hasznot hozott a múzeumnak.

2016. február 20., 07:07

A Nagy-Britanniában dolgozók közül azok, akiknek a gyerekei egy másik uniós országban élnek, a származási ország létfenntartási szintjéhez igazított szociális juttatásokat kapnak. Azoknak, akiknek a gyerekei az Egyesült Királyságban vannak, minden juttatás ugyanúgy jár, ahogy a brit családoknak – jelentette be Orbán Viktor a brüsszeli csúcs utáni sajtótájékoztatón.

2016. február 19., 17:38

Fehér virággal demonstráltak a zuglói Teleki Blanka Gimnázium előtt azok, akik szolidaritást vállalnak Pukli Istvánnal, a gimnázium igazgatójával. Puklit levélben szólította fel a Klebelsberg Intézményfenntartó központ tankerületi vezetője, hogy számoljon be: milyen körülmények között mentek el tüntetni Miskolcra az iskola tanárjai.

2016. február 19., 16:21

Egy barcsi iskola úgy beázott, hogy le kellett zárni a második emeletét. A Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben a plafonon levő lámpákból és az elektromos vezetékekről is víz folyt. Nem tudja a tankerületi igazgató, hogy a Klik mikor ad pénzt a felújításra.

2016. február 19., 14:20

A Pedagógusok Sztrájkbizottsága azt közölte a 168 Órával, hogy a sztrájkbizottság mindaddig folytatja a tárgyalásokat a kormánnyal, ameddig reményt lát a megegyezésre. Egyúttal visszautasították a megalapozatlan vádaskodásokat, politikusi nyilatkozatokat, amelyek a Fidesz részéről az elmúlt napokban elhangzottak.

2016. február 19., 13:40

2016. február 19., 12:45

„Nem kell pánikot kelteni” – mondta az M4-nek adott „nyugtató interjúban” Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke arra reagálva, hogy az olimpiai induláshoz szükséges kvóták nehezen gyűlnek. Egyelőre húszvalahány hellyel maradunk el a 2012. januári állapottól. Bár a hátrány a női pólócsapat kijutásával lényegesen csökkent, a nagy idők 180-220 fő körüli óriáscsapatairól nem is álmodhatunk. Pedig pénz van, soha nem látott bőségben, a „politikai támogatás” (néha felügyelet) rég volt ilyen szilárd. Szomorú lenne, ha Rióban látnánk a 21. századi olimpiák első 100 fő alatti magyar csapatát.