Falstaff magánya

Az a gyanúm, hogy a Falstaffot, teljes mélységében csak (hogy is mondjam udvariasan) korban hozzá illő rendező tudja megoldani. A Falstaffhoz nemcsak tudni kell (mégpedig sokat) az öreg Verdi dilemmáiról (a megírás és a megélés dilemmáiról is), nemcsak sejteni kell (méghozzá sokat) az öregedés tragikumáról, hanem érezni is kell, a bőrünkön érezni méghozzá, mit jelent mindez. Akkor lesz tétje, mélysége, tragikuma ennek a zseniális, bölcs, összegző műnek, Verdi hattyúdalának, a Falstaffnak. (Fordítva persze nincs így, Zeffirelli – ha és amennyiben – százévesen is tudna Rómeó és Júliát rendezni, hiszen maga is volt fiatal.)

Arnaud Bernard negyvenéves volt, amikor Nápolyban először rendezte meg a Falstaffot. (Azóta többször, több helyen.) Nem róhatjuk hát fel neki, hogy (bármit mondjon is róla egyébként) harsogó komédiát varázsolt a vénülő lovag történetéből, amelyből megint kiderül, hogy fiatalnak lenni jobb, mint öregnek. De nem derül ki belőle, hogy mégis mivégre vagyunk a világon és hogy a látszat és a valóság bizony nem mindig járnak kézenfogva – hogy csak két példát említsünk a Verdi-mű tanulságaiból.

Nem rónám fel ezt a rendezőnek – az ő olvasata is megáll, s még az ellen se lehet kifogásunk, hogy a hatvanas évek jóléti társadalmának díszletei közé helyezi s annak a kornak megfelelően öltözteti hőseit. (Merthogy a rendezés mellett a díszlet- és jelmeztervezést is magára vállalja.) S miközben külsőleg modernizálja, a fogyasztói társadalom paródiájaként tálalja a művet, a mozgásokat egy múlt századfordulós francia bohózat mintájára építi fel, megdolgoztatva szereplőt, nézőt egyaránt.

Akik (szereplő, néző) derekasan állják a sarat. Alexandru Agache (a rendezői koncepciónak megfelelően) korunk clownjaként mutatkozik be, de megsejthetjük azért az álarc mögött tragédiáját is. Az látszik, hogy Verdiben otthon van, a vígjátékban most keresi otthonát. Kelemen Zoltán Fordja, Keszei Bori Nanettája említendő külön, de a társulat egésze összeszokott, szép munkát végez. Az előadás – mely két és fél éve (ki emlékszik már erre?) egy sztrájkfenyegetés árnyékában született – mára igazán beérett.

Nádas Sándor