Beosont Novák Katalinhoz, ezért kirúgták a momentumost

A párt szerint elfogadhatatlan és megengedhetetlen hogy egy párttagjuk illetéktelenül behatolt éjszaka Novák Katalin köztársasági elnök országgyűlési irodájába. Az nem derült ki, ki volt ő és mit akart.

2023. január 11., 18:41

Szerző:

Elbocsátotta egyik próbaidős munkatársát a Momentum parlamenti frakciója, miután kiderült, hogy az éjszakai órákban jogosulatlanul benyitott Novák Katalin köztársasági elnök parlamenti irodájába. A Telex szerint a párt közölte velük, ez „teljességgel megengedhetetlen és elfogadhatatlan viselkedés”, így az illetőt munkájából elküldték.

A portál idézi az ellenzéki párt számukra megküldött válaszát, amely szerint Nováké „egy olyan iroda, ahova az engedély és jogosultság nélküli belépés nem maradhat következmény nélkül. Határozott meggyőződésünk, hogy ez épp elég volt ahhoz, hogy a próbaidőn lévő munkatársat azonnali hatállyal elbocsássuk”.

Elárulták még azt is, az incidens utáni napon levélben megkeresték Kövér László házelnököt és Novákot is, megírva nekik, hogy a párt a cselekményt messzemenőkig elítéli. A Telex az ügyben a köztársasági elnök és Kövér László házelnök hivatalát is kereste, ám csak utóbbi helyről kaptak választ. Ők annyit írtak, „a kérdések nem érintenek közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatokat.”

(Kiemelt kép: Novák Katalin. Fotó: MTI/Miniszterelnökség / Kékesi Donát)