Egy országos bombariadó sem tudott léket ütni az iskolai mobilhasználat tilalmán
Bár oktatási szervezetek követelték a mobilhasználatot szabályozó rendelet eltörlését, a szaktárca egy könnyed mozdulattal söpörte le a témát az asztalról.
Ahogyan arról a múlt héten a 168.hu is beszámolt, több mint 300 iskolát ért bombafenyegetés az országban, ami alatt sok szülő egyáltalán nem tudta elérni gyermekét. Ennek oka a mobilhasználat tilalma, a telefonok diákoktól való elvétele. A bombariadó után a több oktatási szervezet is követelést fogalmazott meg a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium felé, hogy azonnal adják vissza a telefonokat a gyerekeknek, az elvételről szóló rendeletet pedig vonják vissza. Hiszen szerintük minden esetben garantálni kell, hogy vészhelyzetben a gyerekek el tudják érni a szüleiket.
Csakhogy a Népszava megkeresésére a Belügyminisztérium azt közölte, hogy nincs napirenden az iskolai mobiltelefon-használat korlátozásáról szóló szabályozás felülvizsgálata. Az oktatásért (is) felelős szaktárca továbbá tudatta azt is, hogy egy veszélyhelyzet esetén a gyermekek felügyeletéről és a szülők értesítéséről az iskolának kell gondoskodnia. Ez ugyanis nem a gyermek feladata, tehát a mobiltelefonok gyermekeknek való visszaosztása egy ilyen veszélyhelyzetben indokolatlanul lassítaná az iskolák kiürítését.
Hozzátették azt is, hogy a vészhelyzet elmúltával az igazgatók döntik el, hogy folytatódhat-e az oktatás, és a mobiltelefonokkal kapcsolatban is „a döntésnek megfelelően járnak el”. A pedagógusok oktatási célra és ilyen helyzetekben használhatják telefonjaikat, esetükben a jogszabály „csak a magáncélú használatot korlátozza.”
A mobilhasználat tilalma megy, a rendszer azonban döcög
Egy tavalyi kormányrendelet értelmében korlátozzák az iskolákban a mobiltelefon-használatot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a diákoknak a tanítás megkezdése előtt le kell adniuk a készülékeiket, amiket aztán csak délután kaphatnak vissza. A telefontilalom jellemzően a felsős, valamint a gimnazista diákokat érinti, az alsó tagozatosoknak ugyanis vagy nincs mobiljuk vagy alapból sem vihették be az iskolába. Persze a tanulók igyekeznek kicselezni az amúgy sem túl jól működő rendszert, így például a régebbi telefonjaikat adják le.
A rendelet kapcsán felmerült első tapasztalatok egyébként elég felemásak voltak, egy diák szerint például sokan nagyon nehezen bírták a telefonjuk nélkül, és a verbális bántalmazás is sokkal több, mint általában. A tanuló elmondása alapján a tanára mindenféle körültekintés nélkül dobálta be a telefonokat egy gyűjtődobozba, a diákok pedig később letesztelték, hogy a tanárnő, kinek adja ki a telefont. „Haverommal leteszteltük, hogy mi van, ha azt mondja az én telefonomra, hogy az övé. Szó nélkül kiadták neki a telóm” – írta egy közösségi felületen.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: sweetlouise / Pixabay)