Országos bombariadó: a rendőrség terrorcselekménnyel fenyegetés gyanúja miatt nyomoz

A rendőrség szorosan együttműködik az Europollal és a társszervekkel a bombariadó ügyében.

2025. január 24., 13:57

Szerző:

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást az ország összes területi szervének szoros támogatása mellett – közölte Gál Kristóf, az ORFK szóvivője a csütörtöki országos bombariadó kapcsán tartott sajtótájékoztatón a 24.hu szerint. Kiemelte, hogy a bűncselekmény átminősítése nem jelenti azt, hogy nőtt volna a fenyegetettség az országban. A tényállás tisztizása után döntött így a hatóság: ez egyrészt magasabb büntetési tételt jelent az elkövetőnek, másrészt nagyobb a mozgástere a nyomozó hatóságoknak. A rendőrség szorosan együttműködik az Europollal és a társszervekkel.

Gál Kristóf a sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy a rendőrség nagy tudással rendelkező hackerei vizsgáljak az e-mail-cím mögötti profilt. Ez alapján már most kijelenthető, hogy a fenyegetés mögött nincs valós veszély.

Több mint 300 iskolát vizsgáltak át a bombariadó alatt

Nemrég megírtuk: összesen 303 iskolát vizsgáltak át, a csütörtöki bombariadó után, az e-mailben megfenyegetett intézmények mellett 16 olyat is, amelynek a vezetése kérte ezt arra hivatkozva, hogy csak így érzik magukat biztonságban. Robbanószert sehol sem találtak – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 csatorna 48 perc című hírháttérműsorában. Szerinte most mindenki biztonságban van, és biztonságban folytatódhat a tanítás minden magyar iskolában.

Az államtitkár a műsorban köszönetet mondott a pedagógusoknak a lélekjelenlétükért, a szülőknek pedig az együttműködésükért. Kiemelte továbbá az intézményeket átvizsgáló rendőröket is, akik által „mindenhol nagyon gördülékenyen és higgadtan zajlottak az események”. Rétvári nem hallott semmilyen hírt arról, hogy bárhol pánikhelyzet alakult volna ki.

A műsorból kiderült továbbá az is, hogy egyelőre nem tudják, ki/kik az elkövetők. A rendőrök nagy erőkkel nyomoznak, és nemcsak az e-maileket, azok fejlécét, törzsadatait vizsgálták meg komoly informatikai segítséggel, hanem kamerafelvételeket is, hogyha valahova gyanús tárgyat vittek be az elmúlt órákban, akkor azt is gyorsan ki tudják deríteni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: FERENC ISZA / AFP)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.