Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2015. január 21., 13:27
Az Egyesült Államok nem vonja vissza André Goodfriendnek, a budapesti amerikai nagykövetség eddigi ügyvivőjének diplomáciai mentességét – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerdán Budapesten újságírókkal.
2015. január 21., 12:29
Tiborcz István és üzlettársai érdekeltségébe került a keszthelyi kikötőt üzemeltető cég és több kikötői ingatlan is, írta az . Az ügyletet decemberben ütötték nyélbe, a 23 millió forintos adóssággal terhelt cégért 7 millió, a kikötői ingatlanokért további 330 millió forintot fizettek a keszthelyi önkormányzatnak, illetve a vitorláskikötőt korábban tulajdonló állami cégnek, a Balatoni Hajózási Zrt.-nek.
2015. január 21., 11:00
A vasárnapi zárva tartás miatt a költségvetésből bevétel esik ki, azt pótolni kell, ezért új adók jöhetnek, mint az útdíj vagy a napelemekre kivetett adó – mondta Demján Sándor. A Liga a VOSZ-szal együtt adott be népszavazási kezdeményezést az üzletek vasárnapi zárva tartása ellen.
2015. január 21., 10:38
Több mint egy évig miniszteri biztosként járta az országot, tárgyalt a gazdákkal, nyilatkozott, interjúkat adott. Csakhogy hiába használta ezt a titulust Horváth István, a szekszárdi trafikbotrányban érintett politikust senki nem nevezte ki erre a posztra.
2015. január 21., 10:24
Hogyan működik Magyarországon a szülőképzés gyakorlata?
2015. január 21., 09:52
A bankoknak érdeke, hogy megegyezzenek a svájci frankos autóhitelesekkel, mert ezeknél a fedezetek minősége sokkal alacsonyabb, mint a jelzáloghiteleknél, így a bankok nagyot bukhatnak, ha az ügyfél nem képes törleszteni – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
2015. január 21., 09:03
Egy francia polgári kezdeményezés a The Huffington Post, a legnépszerűbb amerikai hírportál francia honlapján megjelent nyílt levélben figyelmezteti Orbán Viktort: bizonyos dolgok kötelezik azután, hogy részt vett a köztársaságpárti milliós párizsi felvonuláson.
2015. január 21., 07:13
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben megbeszéléseket folytat az Európai Néppárt, az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökével – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
2015. január 21., 05:05
A kultúra és a kulturális dolgozók megbecsüléséért, béremelésért tüntettek kedd este a fővárosban. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) szervezésében tartott demonstráción felszólalók – köztük Csóti Csaba KKDSZ-alelnök – arra hívták fel a figyelmet, hogy a kulturális ágazatban már tíz éve nem kaptak béremelést.
2015. január 20., 20:49
A kultúra és a kulturális dolgozók megbecsüléséért, béremelésért tüntettek kedd este a fővárosban. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) szervezésében tartott demonstráción felszólalók – köztük Csóti Csaba KKDSZ-alelnök – arra hívták fel a figyelmet, hogy a kulturális ágazatban már tíz éve nem kaptak béremelést.
2015. január 20., 15:07
A harkányi fideszes többségű városvezetés megvonta a lakosságtól az előző – független – testület által bevezetett szemétdíjkedvezményt. A kedvezmény értelmében 10 százalékkal olcsóbban vitték el a szemetet a településen lakóktól, a 75 évesnél idősebb lakosoknak pedig egyáltalán nem kellett fizetniük. A fideszesek ezt törölték el, egyúttal arról is döntöttek, hogy a város egy alpolgármester helyett mostantól kettőt fizet majd – tudta meg az RTL Klub híradója.
2015. január 20., 13:09
Nemrég hozták nyilvánosságra a Magyar Ifjúság 2012 elnevezésű, legújabb átfogó ifjúságkutatást, amely nyolcezer fő megkérdezésével készült reprezentatív felmérés. A 15-29 éveseket oktatási helyzetükről, a munkavállalásról, a külföldi elvándorlásról, politikai attitűdjeikről és szabadidős tevékenységükről is kérdezték. Kiderült: a magyar fiatalok egyre apatikusabbak, nem érdekli őket a politika, többségük nem tartozik semmilyen közösséghez, nincsenek barátaik. De azért vannak köztük racionális lázadók is.
2015. január 20., 07:25
Várhatóan csütörtökön határozzák meg az idei keresztféléves felvételi pontszámait, amelyeket a www.felvi.hu oldalon hoznak nyilvánosságra.