Bocsánatkérést várnak Orbántól

Egy francia polgári kezdeményezés a The Huffington Post, a legnépszerűbb amerikai hírportál francia honlapján megjelent nyílt levélben figyelmezteti Orbán Viktort: bizonyos dolgok kötelezik azután, hogy részt vett a köztársaságpárti milliós párizsi felvonuláson.

2015. január 21., 09:03

A Cosmopolitan Project Alapítvány tagjai emlékeztetnek arra, hogy korábban többször is a magyar kormányfőhöz fordultak annak szabadságellenes politikája miatt. A párizsi út kapcsán azonban nem akartak bírálatot gyakorolni, illetve nem kívánták nyilvánosan elutasítani a látogatást. A franciák a múlt vasárnap azért álltak ki, hogy megvédjék a demokratikus szabadságjogokat és a köztársasági értékeket. És a szabadság szelleme átkelt a határokon, sok helyütt hangzott el ugyanaz az az üzenet: „Szabadságot!” A közösségi háló pedig példátlan világméretű eseménnyé tette a párizsi tüntetést.

Hazatérve azonban – folytatódik a levél – Orbán Viktor azonnal engedett a zűrzavarnak, és elítélte az európai bevándorlási politikát mint minden közismert rossz forrását, és főként mint a Franciaországot ért terrortámadás kiváltó okát. A Párizsban járt európai vezetők közül ő volt az egyetlen, aki ezt felvetette. A szerzők ezek után azt kérdezik, vajon a kormányfő érzékelte-e, mennyire tapintatlan volt a felvetése, amikor még el sem temették a halottakat, és amikor a gyász még alig ült el. Ezért követelik, hogy a politikus kérjen bocsánatot, és ezúttal tegyen le az intellektuális szélhámoskodásról, a politikai haszonszerzésről, ne igyekezzen Európát a kizárás és a megbélyegzés útján tartani. Mert a párizsi út igazságra és tisztességre kötelezi a miniszterelnököt.

A szerzők felteszik azt a kérdést is, hogy mit jelent a látogatás egy olyan ország miniszterelnöke részéről, ahol négy éve módszeresen megnyirbálják a szabadságjogokat. Ahol az új alaptörvény súlyosan megrendítette a demokratikus alapokat, lásd a hatalmi ágak szétválasztását, az igazságszolgáltatás függetlenségét, a sajtó önállóságát és a polgári szabadságjogokat. Bizonyítja ezt, hogy Magyarországot tavaly kétszer is elítélte a strasbourgi európai bíróság a véleménynyilvánítás szabadságának megsértése miatt. A sajtó szájkosarat kapott, az ellenzék egyre kevésbé képes hallatni a hangját. De a párizsi jelenlét arra is kötelezi Orbánt – folytatódik a felhívás –, hogy felelősen járjon el Magyarországgal szemben. A szabadság és az alapvető jogok diszkrét, lassú, ugyanakkor módszeres lebontása ugyanolyan elfogadhatatlan, mint amikor erővel támadnak ezekre az értékekre. A hatalomnak szavatolnia kell a jogokat, és nem áshatja alá azokat, ahogyan az, sajnos, a magyaroknál történik. Ezért az üzenet éberségre szólít fel minden demokratát, hogy Magyarországon ismét félelem nélkül lehessen mondani: „Je suis Charlie.”

(Klubrádió/Szelestey Lajos)