Megvonta a kedvezményt a fideszes testület
A harkányi fideszes többségű városvezetés megvonta a lakosságtól az előző – független – testület által bevezetett szemétdíjkedvezményt. A kedvezmény értelmében 10 százalékkal olcsóbban vitték el a szemetet a településen lakóktól, a 75 évesnél idősebb lakosoknak pedig egyáltalán nem kellett fizetniük. A fideszesek ezt törölték el, egyúttal arról is döntöttek, hogy a város egy alpolgármester helyett mostantól kettőt fizet majd – tudta meg az RTL Klub híradója.
A korábbi szemétdíjkedvezmény szerint a 65 év felettiek 50 százalékos kedvezményre voltak jogosultak, a 75 év felettiektől pedig ingyen vitték el a kommunális hulladékot. A fideszes képviselők ezt a kedvezményt visszavonták, ugyanakkor kineveztek egy újabb alpolgármestert.
„Álszent módon a város anyagi helyzetére hivatkoznak, közben egy olyan külsős alpolgármestert vesznek föl, aki a Fidesz helyi elnöke. Tulajdonképpen azt a fizetést, amit ő kap, fordíthatnák erre a rezsicsökkentésre – amiről eddig hosszasan papoltak” –
mondta az RTL KlubnakBerkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja.A harkányi önkormányzat képviselő-testületi ülésén készült jegyzőkönyv szerint az újonnan kinevezett alpolgármester havi 314 ezer forintot kap majd, ami mellé havi 47 ezer forintos költségtérítés jár.
A polgármesteri hivatal az RTL Klub érdeklődésére azt válaszolta, a szemétdíjkedvezmény eltörlésére azért volt szükség, mert a település költségvetése mintegy 200 millió forintos hiánnyal küzd.