Az időjárás ezúttal a természetnek kedvez.
Már most időszerű a szúnyogok irtása, de a lakosság is sokat tehet a szaporodásuk megakadályozásáért.
A NAV újabb átfogó vizsgálatokba kezd.
Egész Budapest közlekedésére hatással lehet ez a korlátozás.
A BKK egyre többek számára igyekszik megkönnyíteni a közlekedést, egyes szolgáltatások ingyen is igénybe vehetőek.
2015. március 5., 16:19
Adam Michnik veszélyesnek tartja Orbán Viktor politikáját. Az egykori lengyel ellenzéki, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője a FAZ-ban azzal indokolja véleményét, hogy a magyar kormányfő egyedülálló cinizmust tanúsít.
2015. március 5., 14:07
Új főszerkesztő áll a Lánchíd Rádió élén. A lelkiismereti okokból távozó Gajdics Ottó után Schlecht Csaba a birodalom Üllői úti rezidense. A név sokaknak ismerős. Schlecht eladóként szerepelt 1995-ben és ’97-ben tizenhat, „Fidesz-közelinek mondott” cég értékesítésekor, amelyeket a Németországban élő Joszip Tot és Kaya Ibrahim vásárolt meg, miután elvesztették okmányaikat. Schlecht egy héttel korábban vette a cégeket, többségükben Simicska Lajostól, Kövér Szilárdtól és Varga Tamástól. Az ügyet a hatóság azóta végleg ejtette, Schlecht pedig eltűnt a közéletből, ahogy a több százmilliós köztartozás is. De nincs olyan régi történet, amelynek ne lenne előzménye.
2015. március 5., 13:00
A Bors információi szerint a rendőrség arra vár, hogy olyan időjárási körülmények legyenek, mint Váradi András halálának napján, hogy megállapíthassák, pontosan hogyan történt az eset.
2015. március 5., 12:35
Gyomaendrődön egy helyi civilszervezet jelöltje, Vasas György Péter győzött a hétvégi időközi önkormányzati választáson. A Körösök Vidékéért Egyesület jelöltje szerint nagyban hozzájárult a sikerhez az, hogy jól ismerték a településen, és függetlenként nem lehetett pártpolitikailag beskatulyázni.
2015. március 5., 10:56
A kormány átnevezné a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumát egy törvényre hivatkozva, mely szerint közintézmény elnevezésében vagy címében „nem szerepelhet olyan kifejezés vagy olyan szervezet neve, amely a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozható”. Az iskolában harminchét éve testnevelést tanító tanár nyílt levelében úgy fogalmazott: „Ságvári a fennálló rezsim szemében bűnös! Két dologban is, az első és legsúlyosabb bűne, hogy zsidónak született. (...) A fő bűne pedig az, hogy ’45 után a kommunista rendszer ifjúsági hőst kreált belőle.” Egy tornaóra közepén hívtuk fel Barok Istvánt.
2015. március 5., 09:17
Vona Gábor puszta befeketítésnek tartja a balliberális tábor részéről, hogy a pártja szélsőjobbos lenne. Szerinte a Jobbik konzervatív, hazafias tömörülés, amely keresztény értékeken nyugszik, és fontos témákat, illetve megoldási javaslatokat vet fel – írja a Tagesanzeiger.
2015. március 5., 05:30
Részben piaci finanszírozással működik majd a Nemzeti Bank Vagyonkezelője, amely az első félévben kezdi meg tevékenységét, és amely önkéntes alapon felvásárolja majd a kereskedelmi bankoktól a bedőlt ingatlanhiteleket. Ezt az MNB elnökhelyettese közölte – írja a Reuters.
2015. március 4., 20:47
Március 15-én ünnepi demonstrációt szervez két Facebook-csoport: az internetadó-tüntetésről és a magánynyugdíj-tüntetésről ismert Százezren az internetadó ellen, valamint a 60 ezren a magánnyugdíjukért Facebook-csoport. Az esemény a Keleti pályaudvarnál kezdődik 15 órakor, ahonnan a tömeg az Astoriához vonul.
2015. március 4., 20:16
Mi lesz az Orbán-kormány veszte? Erről és az erkölcstelen hatalomról beszélt a 168 Órának adott interjúban Bokros Lajos, aki így fogalmaz: „Végzetes, hogy a kormány ennyire elkötelezte magát az oroszok mellett. Ez a legnagyobb hiba, amit elkövethettek. Egy erkölcstelen és hanyatló hatalomhoz hozzákötni Magyarország szekerét – tragikus üzenet.”
A hetilap digitális változatából itt kaphat ízelítőt.
2015. március 4., 16:33
A Nemzetgazdasági Minisztérium a weboldalán a NAV saját tevékenységének ellenőrzését összefoglaló jelentést. A dokumentum szerint minden a legnagyobb rendben ment, nem is értik, mi bajuk volt a visszaéléseket hangoztató amerikai cégeknek és a hivatal törvénytelen eljárásait soroló közérdekű bejelentőknek.
2015. március 4., 15:00
Újabb „különleges” közbeszerzési megbízást fedett fel Juhász Péter az Együtt lipótvárosi képviselője. Ezúttal az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázatán nyertes szlovákiai bejegyzésű cég kisebbségi résztulajdonosa Tiborcz István, és a korábbi külügyminiszter fia, Martonyi Zoltán.
2015. március 4., 13:52
Mi lesz az Orbán-kormány veszte? Erről és az erkölcstelen hatalomról beszélt a 168 Órának adott interjúban Bokros Lajos, aki így fogalmaz: „Végzetes, hogy a kormány ennyire elkötelezte magát az oroszok mellett. Ez a legnagyobb hiba, amit elkövethettek. Egy erkölcstelen és hanyatló hatalomhoz hozzákötni Magyarország szekerét – tragikus üzenet.” A hetilap digitális változatából kaphat ízelítőt.
2015. március 4., 13:36
A hazai bankszféra kivéreztetése után Orbánék próbálják ösztönözni a hitelezést, egyelőre kevés sikerrel. Nehezítő tényező a bizonytalan gazdasági környezet mellett a rossz hitelek magas aránya.
2015. március 4., 11:30
Tarlós István, Budapest főpolgármestere az elmúlt év decemberében moszkvai látogatása során többeket meglepve bejelentette, hogy a Szél Kálmán tér ugyan nem kapja vissza sok évtizedes nevét, de Budapest keresi az új Moszkva tér helyét. Látogatása után nem sokkal egy televízió-műsorban a főpolgármester győzelmi jelentést tett közzé: megtalálta, mégpedig Kőbányán, a helyet, amely hamarosan a mára már ismét felszidolozott Moszkva nevet viselheti.
2015. március 4., 09:22
A magyar nacionalizmus a mai napig az ország egykori területeinek elvesztése miatti megalázottságérzésből táplálkozik. Orbán ügyesen merít ebből – állítja a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem egyik tanára. Wolfgang Reinicke szerint mindig is tudni lehetett, hogy a magyar miniszterelnök vonzódik az autoriter társadalomirányítási modellhez.
2015. március 4., 07:09
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az LMP még decemberben, mert Tiborcz István cége, az Elios Innovatív Zrt. – mint ezt az Átlátszó korábban megírta – sajátos versenyfeltételekkel nyert közbeszerzéseken. A cég tavaly közel hárommilliárd forintnyi közpénzes megbízást kapott.
2015. március 3., 18:05
A devizaalapú autóhitelesek és a gépjárműlízinges ügyfelek is március-áprilisban kapják meg az elszámolásról az értesítő leveleket. Az egyik legnagyobb autóhitelekkel és gépjárműlízinggel foglakozó pénzintézet, a Merkantil Bank is több ezer elszámoló levelet fog kiküldeni ügyfeleinek március-áprilisban – közölte a bank az MTI-vel kedden.