Elévülve
Új főszerkesztő áll a Lánchíd Rádió élén. A lelkiismereti okokból távozó Gajdics Ottó után Schlecht Csaba a birodalom Üllői úti rezidense. A név sokaknak ismerős. Schlecht eladóként szerepelt 1995-ben és ’97-ben tizenhat, „Fidesz-közelinek mondott” cég értékesítésekor, amelyeket a Németországban élő Joszip Tot és Kaya Ibrahim vásárolt meg, miután elvesztették okmányaikat. Schlecht egy héttel korábban vette a cégeket, többségükben Simicska Lajostól, Kövér Szilárdtól és Varga Tamástól. Az ügyet a hatóság azóta végleg ejtette, Schlecht pedig eltűnt a közéletből, ahogy a több százmilliós köztartozás is. De nincs olyan régi történet, amelynek ne lenne előzménye.
A hang mintha kútmélyről jönne. Kicsit rekedt, kicsit megfáradt, kicsit agyondohányzott. Emlékszik még? Persze hogy emlékszünk egymásra. Lehet azt elfelejteni? A postát, a „négyes lapelosztót”, a régi Boráros teret? A Beszélőt, a nyomdagépet. A hajnali kettőkor kelést és a postáskötést. Azt Schlecht tudta a legjobban közülünk.
A válasz kelletlen, a beszélgetés kellemetlen. ’98-ban bukkant fel Schlecht neve. Most újra. Ezúttal már nem is cégtulajdonos. Simicska főszerkesztője, a „klánháború” mellékszereplője. „Visszatér a fideszes cégek varázslója” – idézi fel a sajtó. Ürömi címére egy családi tulajdonú könyvelő kft. van bejegyezve. 2007 óta társtulajdonos, két éve ügyvezető. Másik cége, a Questor ’97 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szintén ’93 óta létezik. Nyeresége minimális, 2009 óta NAV-végrehajtás alatt. Nyomként ennyi maradt.
Schlecht maga a két lábon járó elévülés, az örök inkognitó. Ritka, hogy valakit évekig nyomoz a sajtó, az ügyészség, anélkül hogy öt és fél szót is mondana. A Csak a narancs volt című interjúkötetben a Schlecht név egyszer fordul elő, lábjegyzetként, a Kaya Ibrahim-ügy oldalági szereplőjeként.
„Na, akkor tudsz is mindent” – feleli Schlecht kurtán, és búcsúzni készül. Nem, ő jókedvű, mint mindig, mondja. De óvatos. Újságíróval egyszer ült le beszélgetni (hátteret), s jó, hogy a címét, irányítószámát meg nem írták. Nem akarja rám csapni a kagylót, de hagyjuk őt békén. Kattanás.
Hodosán Róza szerint Schlecht Csaba szimpatikus, fiatal szamizdatterjesztő volt, a Galamb utcai „butikban” ismerkedtek meg. Gábor volt ott, Schlecht Csaba meg ő. Nehezen élt, úgy emlékszik, tanult (talán jogot), irgalmatlanul sokat dolgozott, „hozzátok, a Boráros térre” ő hordta a lapot.
A „Boráros téri hírlapárus-ellenállás” két vezéralakja G. Béla (későbbi könyvkereskedő) és Schlecht Csaba magánzó volt. Az állami Esti Hírlap, Pesti Műsor, Mozgó, ÉS, Népszabadság mellett eladtunk havi negyven-ötven Beszélőt is „konspirálva”. A konspiráció koreográfiája nagyjából ekként festett. Álltunk a híd alatt a forgatagban. Szemüveges, izzadó tenyerű fiatalember ácsorgott a megállóban. A HÉV elment, a tömegroham lefutott, s a fiú elszántan odalépett hozzánk. „Indián”, mondta suttogva a jelszót. Mi benyúltunk a pult alá, a titkos rekeszbe, és kihúztuk az új Beszélőt, a friss AB-tájékoztatót. Ekkor az oszlop mögül előugrott egy ember („közterület-felügyelet”), és vakuvillogással az arcunkba fényképezett.
Schlecht és Demszkyék ismeretsége nyílt volt és fenntartás nélküli. Demszkyéknek akkor már „híre volt”, hiszen a SZER minden információt aprólékosan leadott. Az erre fogékony közönség árgus szemekkel figyelte, hányadik házkutatásnál tartanak, mikor lesz a felfüggesztettből (amit Demszkyre már kiróttak) börtönben letöltendő tényleges, de azt a kádári vezetés mégsem akarta. Ezért ha kiszúrták a nyomdát, betörtek, és az anyagot „kilopták”. Az Ostrom utcai lebukás a szamizdatosok egyik vesztes játszmája volt. Az új lapszámhoz új terepet kerestek, a „bázis” Schlecht Csabáék budai albérlete volt. Schlecht akkor már távozott a Boráros téri hírlapüzletünkből, és a dolog eleve nem indult jól.
„Hamburger Misi vitte fel a papírt, aki nem volt nyeretlen kezdő. Amikor megérkeztünk, a házmester kiabálni kezdett: ki az, és mit keresnek maguk ott? Éreztük, ebből gond lesz” – meséli Hodosán.
Mikor a munka elindult, Rozika leszaladt a közértbe, s akkor már mondta: „Körbe vagyunk kerítve.” Hodosán hangsúlyozza: egy percig sem gondolták (sem akkor, sem most), hogy ez bármilyen formában a házigazdákkal volna összefüggésben. A kapcsolat nem is szakadt meg. Schlecht végig a szamizdatos körhöz tartozott, mígnem Demszky és Hodosán 1988-ban egy időre Amerikába utazott.
Hodosán szerint – aki még mindig csupa jóindulat és szolidaritás – Schlecht rendes, jóravaló srác volt, ma sem tud róla rosszat gondolni. A rendszerváltás körül a Fideszhez csatlakozott. Igaz, ez akkor még szinte mindegy is volt, a Fidesz és az SZDSZ félig-meddig szimbiózisban élt.
A cégbotrány? „Talán a nevét használták fel? – bizonytalankodik Hodosán. – A jóhiszeműségét? Ki tudja.”
A „Lajos-botrány” kitörésekor felbukkant egy pillanatra a képernyőn is. Mit mondjunk? Évtizedek távlatából ő is változott.
Fura, hogy bár a Schlecht-szakirodalom „Orbán fiatalkori harcostársaként”, barátjaként emlegeti, a kérdezett exfideszesek közül szinte senki sem ismeri. A holdudvar külső részéhez sem tartozott. A gazdasági ügyekben legpraktikusabb elme tán Ungár Klára volt. De a Schlecht-ügy neki is homály. „Kicsoda? Schlecht? Tudom már. Fogalmam sincs. Tán akkor keveredett oda, amikor én már elmentem.” Lehet. Többek szerint Simicska stábjához tartozhatott. „A Lajosnak mindig voltak (lehettek) saját belső emberei” – mondja Ungár.
De Schlecht lassan innen is kikopott. A gyérülő adatok ezt támasztják alá. Schlecht nevét a Simicska-cégekhez kapcsolódó anyagokban 2004-ig lelhetjük fel. A történet kapcsolódó „hősei” közül Varga Tamás börtönben ült. Vida Ildikó, Kövér Szilárd, Stumpf János neve ma is közismert.
Hodosán rég visszavonult a politikától. De szakmájában munkát nem kap. Megérkeztünk. Hogy is mondta az Ostrom utcában? „Körbe vagyunk kerítve.”
