Ütik a Fideszt: újabb választást buktak el

Gyomaendrődön egy helyi civilszervezet jelöltje, Vasas György Péter győzött a hétvégi időközi önkormányzati választáson. A Körösök Vidékéért Egyesület jelöltje szerint nagyban hozzájárult a sikerhez az, hogy jól ismerték a településen, és függetlenként nem lehetett pártpolitikailag beskatulyázni.

2015. március 5., 12:35

Vasárnap a Gyomaendrőd 5. számú egyéni választókerületében tartott időközi önkormányzati képviselő-választáson Vasas György Péter, a Körösök Vidékéért Egyesület (KVE) civilszervezet jelöltje győzött, messze maga mögé utasítva a Fidesz–KDNP, a DK–MSZP és a Jobbik jelöltjeit.

A 25 éves Vasas György Péter a szavazatok majdnem felét szerezte meg, a Fidesz-támogatással induló KDNP-s jelölt, Vaszkó Piroska 32 százalékot kapott. Az 5-ös számú választókerületben azért tartottak időközi képviselő-választást, mert Hornok Ernő (Fidesz), 2014-ben mandátumot szerzett képviselő november 10-én benyújtotta lemondását.

Vasas György Péter a 168 Óra Online-nak elmondta: három tényezőnek tulajdonítja győzelmét. Elsőként a polgármester támogatásának, aki szintén a Körösök Vidékéért Egyesület színeiben került a város élére ősszel, és aki most felkérte az indulásra. Nevének is sokat köszönhet, ugyanis nagyapja és édesapja révén a Vasas név jól cseng a településen. Sokat nyomott a latban, hogy nem folytatott hangos kampányt: utcai plakátok és más harsány kampányeszközök helyett postaládákba dobott szórólapokon kereste a kapcsolatot a választókkal.

Úgy látja, hatalmas előny volt, hogy nem pártszínekben, hanem függetlenként indult, ez is hozzájárult ahhoz, hogy messze maga mögé utasította az őszi vesztes KDNP-s jelöltet, aki mögé most a Fidesz is beállt. A képviselő-testület összetételéről elmondta: a Körösök Vidékéért Egyesület tagjai már az őszi választásokkor többséget szereztek, az ő győzelmével még kényelmesebbé vált ez a többség.