Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2022. augusztus 21., 12:23
Merkely szerint vannak oltások, amiket mindenkinek meg kell szereznie.
2022. augusztus 21., 12:10
Szabó Bálintnak olyan gazdatüntetést sikerült szerveznie, amely gazdákat nyomokban sem tartalmazott. Arról nem is beszélve, hogy 1800 helyett még egy fél traktorral sem találkozhattak a megjelentek.
2022. augusztus 21., 11:35
Egymás után száradnak ki tavaink, folyóink ezen a nyáron. Eltűnt a víz a Zagyva egyik mellékfolyójából, a Tarnából, és a Sajóba ömlő Bódva folyó 15 kilométeres szakaszáról. Elpárolgott a Szilas-patak medréből Újpalotán, de vízutánpótlás hiányában a Hernád folyóból leágazó Bársonyos-patak is odalett, ahogyan horgásztavak tucatjai is porzanak.
2022. augusztus 21., 11:06
A belépés gyorsítása érdekében vasárnap 10 órától csak a Magyarországra érkező utasok használhatják a röszkei közúti határátkelőhelyet, a kilépésre a közeli autópálya-határátkelő áll rendelkezésre – közölte a rendőrség.
2022. augusztus 21., 10:30
Mutatjuk mennyibe kerül, hogy nemsokára ön is egy vármegyében, tehát ugyanott élhet tovább.
2022. augusztus 21., 09:42
Kovács Zoltán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője Facebook-oldalán tájékoztatta az embereket.
2022. augusztus 21., 09:03
Nem hagyják magukat a Fertő-tavat védelmező civilek.
2022. augusztus 21., 08:36
Hiába ígérte a kormány, még mindig nem kaptak választ az árammal fűtők, kapnak-e segítséget a télre.
2022. augusztus 21., 07:58
Két holttestet találtak egy autóban az erdőkertesi Nap utcában.
2022. augusztus 21., 07:49
A felvételek tanúsága szerint Novák Katalin hosszabban pihentette a szemét az ünnepi szentmisén.
2022. augusztus 21., 07:07
Narancssárga figyelmeztetés van érvényben a kiadós mennyiségű csapadék és a várható villámárvizek miatt.
2022. augusztus 21., 06:51
Egy horvát lap tudja, mit csinált péntek este Orbán Viktor.
2022. augusztus 21., 06:00
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait.
2022. augusztus 20., 21:52
Sikerült eloltani a Táborfalva térségében napok óta pusztító tüzet.
2022. augusztus 20., 21:25
1800 traktor helyett egyetlen egy sem érkezett meg a fővárosba. Szabó szerint a „traktorosokat rendőrök vegzálják, miközben ők próbálnak feljutni Budapestre”.
2022. augusztus 20., 20:21
Szent István országát évszázadokon át nagy erővel és akarattal tartották meg őseink. Ma is a békeszerető, erős Magyarországot ünnepeljük - hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter szombaton Veszprémben.
2022. augusztus 20., 19:49
A mecseki tüzet okozó férfi bár bocsánatot kért, súlyos büntetés elé néz.
2022. augusztus 20., 19:28
Miklósa Erika operaénekes és Rofusz Ferenc rajzfilmrendező kapta az idén a Magyar Szent István Rendet a nemzeti ünnep alkalmából, a kitüntetéseket Novák Katalin köztársasági elnök adta át szombaton Budapesten, a Sándor-palotában.