Miklósa Erika és Rofusz Ferenc kapta a Magyar Szent István Rendet

Miklósa Erika operaénekes és Rofusz Ferenc rajzfilmrendező kapta az idén a Magyar Szent István Rendet a nemzeti ünnep alkalmából, a kitüntetéseket Novák Katalin köztársasági elnök adta át szombaton Budapesten, a Sándor-palotában.

2022. augusztus 20., 19:28

Szerző:

Magyar Szent István Rend mellett a Magyar Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) díjban Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, antropológus, a Magyar Érdemrend nagykeresztje (katonai tagozat) elismerésben Benkő Tibor vezérezredes részesült.

Novák Katalin: büszkék vagyunk önökre

„A Szent István-napi ünnepségsorozat kiemelt pontjához érkeztünk, hiszen a reggeli Kossuth téri zászlófelvonás és tisztavatás, majd a székesfehérvári ünnepség és kenyérszentelés után most nemcsak államalapító hősünk és régmúlt idők hősei előtt tiszteleghetünk, hanem a mai kor legnagyobbjait méltathatjuk”

– hangsúlyozta ünnepi beszédében Novák Katalin.

Az államfő az 1980-as éveket idézve elmondta, hogy ekkor fejezte be Rofusz Ferenc rajzfilmrendező A légy című művét, amely elnyerte a legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjat is.

„A kommunista hatalom mindezt úgy hálálta meg, hogy lehetetlenné tette az alkotó számára a díjátadón való részvételt, majd ez a rosszindulatú hatalom az egész világ előtt nevetségessé vált, Rofusz Ferenc pedig megkapta a méltó elismerést és nemzetközi megbecsülést” 

– hangoztatta Novák Katalin.

Miklósa Erika hazánk egyik legsikeresebb és nemzetközileg is legismertebb operaénekese, aki Budapesttől Párizson keresztül Londonig, Münchentől New Yorkig fellépett már, énekével elismerést vívott ki saját maga és Magyarország számára - méltatta a művészt a köztársasági elnök.

Hozzátette: Miklósa Erika számára kiemelten fontos a tehetséggondozás is, amelyet a Virtuózoktól kezdve az alapítványi munkáján át a Stipendium Peregrinum ösztöndíj-programig végez.

Novák Katalin Andrásfalvy Bertalanról szólva kiemelte, a néprajzkutató számára sosem voltak vesztett ügyek, ha a magyarság identitásáról és annak megőrzéséről volt szó.

Andrásfalvy Bertalan hagyományt teremtett és példát mutatott azzal, hogy felkarolta a csángómagyarság sorsát itthon és külföldön egyaránt. Meg tudta értetni másokkal is, hogy a hagyományunk, kultúrkincsünk nemcsak múzeumokba való, hanem éltetni kell, valamint továbbadni – mondta az államfő.

Benkő Tibort méltatva hangsúlyozta, a vezérezredes 2010 és 2018 között a Honvéd Vezérkar főnökeként, majd 2018 és 2022 között honvédelmi miniszterként nagy szerepet vállalt azon kihívások megoldásában, amelyek próbára tették hazánkat. Idejében látott neki a honvédség fejlesztésének és korszerűsítésének ahhoz, hogy a magyar állam szembe tudjon szállni a tömeges migráció veszélyével, majd a koronavírus-járvány idején az általa vezetett honvédségnek kulcsszerepe volt a járvány elleni védekezés sikerességében.

Mindeközben Benkő Tibor a nagy stratégiai ügyekről sem feledkezett meg: ott voltunk katonáinkkal, és ma is ott vagyunk a világ válsággócaiban, eleget tettünk és teszünk szövetségesi kötelezettségeinknek - mutatott rá a köztársasági elnök.

„Mi, magyarok büszkék vagyunk önökre, szakmai teljesítményükre, elhivatottságukra és kiemelkedő emberi mivoltukra. A nemzet mond köszönetet azért, amit eddig értünk, magyarokért és hazánkért, Magyarországért tettek” 

– mondta a kitüntetettekhez szólva Novák Katalin.

(Kiemelt kép: Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar koloratúrszoprán opera-énekesnő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (j) átveszi a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet Novák Katalin köztársasági elnöktől a nemzeti ünnepen a Sándor-palotában 2022. augusztus 20-án. MTI/Máthé Zoltán)