Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
A MÁV által bejelentett előre tervezett karbantartás miatt jelentős menetrendi változások jönnek június végétől a Budapest és Pécs közötti vasútvonalon. Az utasoknak pótlóbuszokra, hosszabb utazási időre és ideiglenes állomásváltozásokra kell számítaniuk.
2023. január 2., 19:30
A Miniszterelnökség szerint mindenkivel tárgyaltak, aki elfogadta a meghívásukat, végül ennyi önkormányzatnak biztosítanak a megemelkedett rezsit kompenzáló valamilyen támogatást.
2023. január 2., 16:51
A környező országok kivétel nélkül a legmagasabb szinten képviseltették magukat.
2023. január 2., 16:12
Tucatnál is több hattyútetemet találtak horgászok és természetjárók a szilveszteri-újévi hétvégén Sárospatak mellett a Berek-holtágon.
2023. január 2., 15:58
A Magyar Közút 714 megyejelző táblát cserélt le vármegyejelző táblára.
2023. január 2., 15:40
Magyarországon 2022-ben 111 524 darab új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 8,5 százalékkal kevesebbet 2021-hez képest.
2023. január 2., 15:00
Végleg megszűnt a koronavirus.gov.hu.
2023. január 2., 14:40
Élő videós bejelentkezésekkel tudosítanak a szakszervezetek a „Tudásmenet az oktatásért!” elnevezésű figyelemfelhívó gyaloglás eseményeiről.
2023. január 2., 13:43
Harmicöt percet várt a szerelvény a solymári állomáson, hogy az orvosi ellátásra szoruló utast a mentők elszállítsák.
2023. január 2., 13:12
A Dunántúlon javult, de Budapest környékén és északkeleten továbbra is egészségtelen a levegő minősége, derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
2023. január 2., 11:53
Jelentősen drágul az üzemanyagok ára szerdától.
2023. január 2., 11:16
Nyilvánosak a májusi érettségik árai, a minimálbér emelkedése miatt a vizsgaárak is magasabbak lettek.
2023. január 2., 10:49
A Magyar Nemzeti Bank 51,25 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzése terén feltárt hiányosságok miatt.
2023. január 2., 10:11
A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások alapján 32 településen 45 posta szüneteltetését oldja fel, az érintett postahelyek január 2-án újra kinyithattak.
2023. január 2., 10:08
Kimaradó járatokkal, jelentős késéssel kell számolniuk azkonak, akik a Budapest-Esztergom vassútvonalon utaznának. A váci vonalon is jelentős késéssel indulnak a vonatok műszaki hiba miatt.
2023. január 2., 10:05
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSz) arra a kéri kormányt, hogy vezessék ki az élelmiszerárstopot, ugyanis az intézkedés nem érte el a célját.
2023. január 2., 09:33
2023 súlyos változásokat hoz el az egészségügyi ellátásban Magyarországon, a témáról Rékassy Balázs orvos, egészségpolitikus beszélt a Jazzy Rádió Business class című műsorának.
2023. január 2., 09:30
Elindult a „Tudásmenet az oktatásért!” című esemény, aminek célja, hogy felhívják a figyelmet az oktatás tarthatatlan állapotaira.
2023. január 2., 08:17
Putyin újévi beszédében elismerte, hogy nem voltak felkészülve arra, hogy nyugati fegyverek ellen kell majd harcolniuk. Mi várható a következő napokban? Újabb ukrán offenzíváról pletykálnak. Igaza van-e Orbánnak, amikor nem tartja Oroszországot fenyegető geopolitikai játékosnak. A miniszterelnök azt mondta: Ukrajna saját magáért harcol, nem Magyarországért. Az EU és a NATO eközben úgy látja: ha most nem állítják meg Putyint, magától nem fog leállni. Tálas Péter a Jazzy Rádió reggeli műsorában válaszolt ezekre a kérdésekre.