Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2023. január 29., 15:45
Úgy néz ki, megvan, mivel akarja a kormány elejét venni az akkumulátorgyárak elleni tüntetéseknek – írja volt és jelenlegi államtitkárok megszólalása alapján a hvg.hu.
2023. január 29., 15:01
Törvényjavaslatot nyújt be a zöld párt, amely jelentősen a veszélyes üzemek telepítésének feltételeit.
2023. január 29., 14:40
Az MSZP minél több önkormányzati mandátum megszerzésében érdekelt, ezért megkezdték a felkészülést a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választásokra – jelentette be a párt társelnöke online sajtótájékoztatón vasárnap.
2023. január 29., 12:18
Illegális idősotthont számolt fel Kecskeméten a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ).
2023. január 29., 11:13
A főpolgármester a ChatGPT csetrobotot kérdezte Budapest hosszú távú érdekeiről.
2023. január 29., 08:01
Az eredmények be fognak érni, a következő hónapokban látni lehet majd, hogy az infláció csökken, a gazdaság pedig elkerüli a recessziót.
2023. január 29., 06:16
Erősen megnövekvő alacsonyszintű felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
2023. január 28., 20:28
Kihúzták az ötös lottó nyerő számait... elő a szelvényekkel!
2023. január 28., 18:50
Ha még nem látta, most megtudhatja az eredményeket, és hogy mi várható még.
2023. január 28., 18:16
Több százan tüntető vonult Mikepércsről Debrecen főterére szombaton, ezzel egyszerű üzenetet megfogalmazva: nem akarnak akkumulátorgyárat. A szervezőket nem politikai megfontolás vezérli: családjukat és környezetüket akarják megvédeni.
2023. január 28., 16:32
Vezetés közben rosszul lett és árokba hajtott egy autós a 7-es főúton.
2023. január 28., 15:43
Orbán Viktor álláspontja szerint – mivel a 2022-es választások alatt a baloldal azt mondta, azt fogják tenni, amit a nemzetközi közösség mond – ha a baloldal lenne kormányon, akkor már Magyarország is küldené a tankokat Ukrajnába.
2023. január 28., 14:30
Többnyire borult, hideg időre számíthatunk a hétvégén, havas esővel, széllökésekkel – a hőmérséklet még nappal sem kúszik 5 fok fölé.
2023. január 28., 14:14
Az új, az olajtermékeket érintő uniós szankció veszélybe sodorja Európa ellátásbiztonságát, miközben – áttételesen – továbbra is orosz olajat vásárolnak majd – mondta a Századvég Alapítvány energetikai szakértője szombaton a kormány Facebook-oldalára feltöltött videójában.
2023. január 28., 12:58
A Debrecenbe, egy kínai multinacionális cég által tervezett akkumulátorgyár ellen szerveztek tüntetést helyi civilek, amelyen a lakosság nagy számban megjelent. Élő videó.
2023. január 28., 11:45
Az LMP közleménye szerint a szolnoki akkumulátorgyár egészségre és környezetre is olyan veszélyes lenne, hogy inkább meg sem kellene épülnie.
2023. január 28., 11:19
Február 5-én tartja tisztújító kongresszusát a Demokratikus Koalíció, amikor eldöntik többek között azt is, Gyurcsány Ferenc marad-e a párt elnöke. Meglepetés azért nem várható.
2023. január 28., 10:15
Kovács Zoltán nemzetközi kormányszóvivő tájékoztatása szerint jogi lépéseket fontolgat a magyar kormány az Erasmus és a Horizont programok pénzeinek visszatartása miatt.