Orbán Viktor szerint ha a baloldal lenne kormányon, már rég belesodródtunk volna a háborúba

Orbán Viktor álláspontja szerint – mivel a 2022-es választások alatt a baloldal azt mondta, azt fogják tenni, amit a nemzetközi közösség mond – ha a baloldal lenne kormányon, akkor már Magyarország is küldené a tankokat Ukrajnába.

2023. január 28., 15:43

Szerző:

Nem sokkal az ebéd után, szombaton posztolt a Facebookon Orbán Viktor: megosztotta a pénteki, Kossuth Rádióban adott interjújának fő gondolatait.

„Hogy’ kezdődött? Úgy kezdődött, hogy a németek azt mondták, sisakokat hajlandóak küldeni, mert ők egy háborúba nem küldenek az élet kioltására alkalmas eszközöket, az ugyanis részvételt jelentene a háborúban. Innen indultunk” – írja a magyar miniszterelnök, majd így folytatja: „Most a harckocsiknál tartunk. És már arról beszélnek, hogy mi van a repülőkkel. Tehát jól látszik, hogyha az ember az elején nem veti meg a sarkát, és nem foglal el egy világos pozíciót, amivel kijelöli a saját nemzeti érdeke alapján, hogy egy konfliktushoz mi a viszonya, akkor belesodródik.”

Innen evezett át a baloldallal kapcsolatos meglátásaira: azt írta, hogy a 2022-es választási kampány idején a baloldal azt kommunikálta, hogy „azt fogja tenni, amit a nemzetközi közösség mond. Tehát ha a baloldal lenne ma kormányon, akkor mi is nyakig állnánk a háborúban, mint a németek. Már mi is elküldtük volna a tankjainkat, a használaton kívül lévő egykori orosz fegyvereinket, és mi is benne lennénk a háborúban, mint fegyverszállító felek.” 

Orbán Viktor hozzátette: „a magyar kormány meg tudta vetni a sarkát. Az elején kimondtuk, hogy ez nem a mi háborúnk, nem akarunk beszorulni az oroszok és az ukránok közé.”

(Kiemelt képünk: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2023. január 27-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)