Magyar Péter a Partizánban: Rogán Antal a kormány Richelieu-je

A Partizán vendége volt vasárnap este Magyar Péter. Varga Judit exférje ismét súlyos kijelentéseket tettt Rogán Antalról.

2024. február 12., 08:00

Szerző:

Magyar Péter volt a Partizán vendége vasárnap este, akivel élő videóinterjút készített a csatorna. Mint ismeretes, Varga Judit volt férje szombaton – miután exfelesége lemondott képviselői mandátumáról és visszavonult a közélettől – jelentette be, hogy megválik az állami társaságokban betöltött pozícióitól, továbbá nyilvánosan is erős kritikával illette Rogán Antalt.

Magyar először azzal került a figyelem középpontjába, hogy a NER-hez köthető emberként, állami cégek igazgatósági tagjaként egy nyilvános poszt alatti kommentjében azt írta, valószínűleg többen is hibáztak K. Endre kegyelménél. Miután a volt felesége, Varga Judit lemondott képviselői mandátumáról és visszavonult a közélettől,  Magyar is bejelentette, hogy lemond állami céges pozícióiról.

Ekkor ezt is írta: „Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak”. Végül vasárnap egy újabb Facebook posztban gerinctelen féreghez hasonlította Rogán Antalt.

Magyar a Partizánnak adott interjúban azzal kezdte, hogy pár emberrel beszélt a döntése előtt és sok jobboldali barátja óva intette attól, hogy ezt tegye. Azt mondja, döntésének okai nem újak, de amíg a felesége tisztséget viselt a kormánypártban, addig mindezt nem tehette meg. Magyar arra számít, anyagi kára lesz abból, hogy otthagyja pozícióit, de úgy gondolja, meg fog tudni élni a piacról.

Magyar Péter szerint Rogán Antal a leghatalmasabb befolyással bírók között van


Magyar részletesen beszámolt arról is, hogy 2002-ben került barátságba Gulyás Gergellyel, akivel együtt hallgatták Orbánt az elhíresült beszédekor. Ekkor lépett be a Fideszbe. 2006-ban Gulyás Gergellyel együtt segítettek a tüntetések után letartóztatott embereknek. Mindezt azért mondta el, hogy nyomatékosítsa: erős szálak fűzik a kormáynzó oldalhoz. Azt mondja, Gulyás Gergellyel továbbra is barátok – tudomása szerint –, de nem tájékoztatta döntéséről.

„Szép lassan elértünk egy olyan szintre, ahol – mindannak ellenére, hogy egyébként jó irányba megy egy csomó minden az országban, mindannak ellenére, hogy én soha nem leszek a másik oldalon – azt ki kell mondani, hogy

ez már nem mehet tovább. Ha nem akarjuk azt, hogy a mi gyerekeink egy családi részvénytársaságban nőjenek föl, ami Magyarország, akkor érdemes ezen változtatni” 

– fejtette ki az interjúban.

Varga Judit exférje szerint bizonyos dolgokat ki kell mondani. A múlt héten történtek az utolsó lökést adták a döntéséhez. „Engem mélységesen felháborított, ahogy a jobboldali sajtó Rogán Antal vezetésével bánt a köztársasági elnökkel” – mondta. Furcsának tartja, hogy a jobboldali szavazók hogy nyelik le ezt. Amikor Gulyás Márton azt kérdezi tőle, kit feltételez például Bayer Zsolt a héten megjelent írása mögött felbújtóként, arra azt válaszolta,

nem titok, hogy Rogán Antal és az ő emberei irányítják a kormányzati kommunikációt. „Az utolsó miniszteri engedélyt is Rogán Antal hagyja jóvá és adja ki”

– mondta.

A kegyelmi ügyre visszatérve arról beszélt,

tudomása szerint az igazságügyi minisztérium nem ajánlotta kegyelemre K. Endre kérelmét.

Arról is kérdezték, hogy miért írta azt korábban, hogy volt szerencséje megismerni a titkosszolgálatok működését.Magyar azt mondja, amikor először költöztek szét Varga Judittal, behívták a Karmelita-kolostorba, és megfenyegették „a szolgálatok emberei”. A részletekről nem beszél, de azt állítja, előbb megkérték valamire a válása kapcsán, amire ő nem volt hajlandó, ezután pedig a munkahelyén, a Diákhitel Központban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal emberei jeletek meg és foglalták le a dolgait.Minderről kormányzati forrása azt mondta, ez egy figyelmeztetés volt. Azt állítja, az volt a szolgálatok elvárása, hogy ne legyen balhé. Rogán a kormány Richelieu-je Magyar szerint. „Őket soha senki nem kéri számon, nem elszámoltathatók” – mondja a propagandaminiszterről.


„Nem a kormányülésen dőlnek el a dolgok” – mondja. A kormánynak tudomása szerint van egy belső magja, akik a jelentős döntéseket hozzák: Rogán Antal, Gulyás Gergely, Orbán Balázs és Nagy Márton. „Ez egy jól felépített rendszer, de Rogánnak példátlanul nagy hatalma van, most, hogy a titkosszolgálatok is hozzá tartoznak, pláne”.

„A volt feleségemnek kellett volna ellenjegyezni a lehallgatásokat, ha volt Pegazus. Én nem láttam” – tért rá a lehallgatási botrányra. Azt állítja, Varga sokszor nem volt elégedett a felterjesztésekkel, majd egy ponton „azt mondták” neki, akkor nem is kell foglalkoznia ezekkel és ekkor került át a lehallgatások szignózása Völner Pálhoz.

Arról is beszél, hogy utasította vissza a Diákhitel Központ vezetőjeként Balásy Gyula cégét, aki elmondása szerint három-hatszoros túlárazással dolgozott állami cégeknek. „Jó érzéssel ezeket nem tudtam aláírni, ezért inkább eljöttem” – mondta erről.

Magyar Péter azt állítja, Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám hívta fel akkor, amikor nem akart aláírni egy kommunikációs szerződést a Diákhitel Központ vezetőjeként.

Az ország néhány család kezében van

A 444 összefoglalójából az is kiderül, hogy az interjú vége felé rátérnek arra, mire fel ez az egész. Magyar szerint a magyar emberek legnagyobb ellensége az apátia. „Amikor a fél ország pár család kezében van, akkor hova akarsz hátrálni.”  „A jobboldalnak is az az érdeke, hogy kikényszerítsen ebben változást.” Nagy probléma Magyar szerint, hogy nincs potens ellenzék.

„Én azt gondolom, Rogán Antalnak mennie kell!”

„Miért kell nekünk kétharmad?“ – teszi fel a kérdést. Szerinte nem tesz jót a jobboldalnak a túlhatalom. Belülről nem olyan stabil ez a rendszer, mint kívülről tűnik – mondja.

Végezetül arról beszél, hogy számára nincs visszaút a NER-be. Szerinte a volt feleségének is kellemetlen a szereplése, de nincs hova hátrálni.

A teljes interjú megtekinthető itt:

(Fotó: Magyar Péter Facebook)

A Diákhitel Központ korábbi vezetőjének, Varga Judit volt férjének elmondása szerint a legfelső politikai körökből nem kapott támogatást az elmúlt hetekben, de belső fideszes körökből igen, „illetve olyan helyekről is kaptam támogatást, amit nem gondoltam”. Példaként egyházi vezetőket, régi barátokat, illetve a Történelmi Magyar Családok Szövetségét említette – derül ki Magyar Péter Telexnek adott interjújából.

Amióta mérik, most először a legszegényebb magyar régió is eléri az EU fejlettségének felét, de a fél ország az uniós lista leghátsó részén van – sőt, ha a francia tengerentúli helyek nélkül számolunk, akkor a Dél-Alföld is visszacsúszott az európai legszegényebb húszba. Budapest eközben még jobban teljesít, az országból a főváros és környéke tudott szebb növekedést felmutatni - írja a hvg.hu.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) jelenlegi főigazgatója nyerte a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatói pályázatát – közölte az Index információi szerint Csák János kulturális és innovációs miniszter a Nemzeti Kulturális Tanács mai, keddi ülésén.