Kifogásolja a számvevőszék a Kutyapárt kampánypénzből indított közösségi projektjeit

A Kutyapárt szerint márpedig kampánytevékenység volt, mert a támogatott projektek szervezőivel kimondottan megállapodtak erről.

2023. június 28., 19:28

Szerző:

A Szabad Európa információi szerint

az Állami Számvevőszék múlt héten elküldött jelentéstervezetében kifogásolta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kezdeményezését, hogy a pártnak járó kampánypénz egy részét közösségi vélemény és pályáztatás alapján különböző közhasznú, helyi kezdeményezésekre költötték.

Az MKKP-nek megküldött jelentéstervezetben ugyanis az áll, hogy nem állapítható meg egyértelműen, hogy a Kutyapárt kampánycélokra fordította a választáson induló pártoknak járó állami támogatás egy részét, közel kétszázmillió forintot.

Az MKKP már elküldte a választ az Állami Számvevőszék jelentéstervezetére. Kovács Gergely azt mondta, hogy igaz, hogy ezek a projektek nem a szokványos eszközei a kampánykommunikációnak, mint például az óriásplakátok, de a törvénnyel összhangban ezek is a választói akarat befolyásolására szolgáló módszerek. 

Az MKKP olyan támogatási szerződést kötött a támogatottakkal, amelyben vállalták, hogy népszerűsítik a Kutyapártot, szórólapokon, táblán stb. jelölve, hogy a Kutyapárt segítségével valósult meg az adott kezdeményezés. Az ÁSZ jelentéstervében visszafizetést nem emlegetnek, egyelőre csak intézkedési tervet kérnek a párttól (utólag) a kampányra vonatkozóan, illetve annyit közölnek, hogy amennyiben nem fogadják el a párt válaszát, a vonatkozó törvény (2011. évi LXVI.) alapján kezdeményezhetik az állami támogatások felfüggesztését.

„Az most az ÁSZ baja, hogy értelmes célra megy a lóvé”

– összegezte valaki az ügyet a párt belső levelezésében. A Kutyapárt Rósénékatéka 2022 (Rózsa Sándor Népi Kampánypénz Tékozló Alap) címmel indította a tavalyi országgyűlési választások előtti kampány részeként ezt a projektet. A pályázatra gazdasági társaságok, civil szervezetek és magánszemélyek jelentkeztek. A támogatott projektek között hátrányos helyzetű emberek életminőségének javításától a parkosításon keresztül az orvoshoz járást érthetőbbé tevő mesekönyvig minden van, ezen a linken megtekinthető. 

(Kiemelt képünkön az MKKP Rózsa Sándor tékozló alapjának kényernyőfelvétele)

Folytatódik a változékony, napos-gomolyfelhős idő a jövő héten; elsősorban a hét elején kell záporra, zivatarra, felhőszakadásra számítani, a hőmérséklet csúcsértéke 25 Celsius-fok körül lesz - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.