Ki kell adni a Mátrai Erőmű eladására vonatkozó adatokat

A Kúria által elrendelt, megismételt eljárás megerősítette a korábbi döntést: az illetékes tárcának ki kell adnia az állami MVM korábbi tulajdonosi határozatait.

2023. július 29., 11:37

Szerző:

Néhány napja a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a megismételt eljárásban is a felperesnek, vagyis Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezetőnek adott igazat a Mátrai Erőmű tavalyelőtti, állami megvásárlásával kapcsolatos adatok kiadását célzó, eredendően Mager Andrea vagyonminiszter ellen indított perében – tudta meg a Népszava az ellenzéki politikustól. Azóta az alperes a jogutód vagyis az energiaügyi tárca.

A Mátrai Erőművet 2019-ben vásárolta meg Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől az állami MVM. Az ügylet 2020 márciusi zárásakor kiderült, hogy a vevő az elavult egységért 17,44 milliárd forintot még fizet is Mészáros érdekeltségeinek.

Tóth Bertalan már 2020. elején kikérte az ügy iratait az MVM-től és a kormánytól. Az MVM feletti tulajdonosi jogokat akkor gyakorló vagyonminisztertől az általa részvényesként (alapítóként) kiadott összes határozatot kérte, azonban egyik állami fél sem kívánta az adatokat érdemben, kitakarásmentesen kiadni. 

2021 októberében az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék, majd tavaly februárban a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is úgy ítélte meg, hogy az alperesnek a Tóth Bertalanék által méltányosságból megajánlott 54 ezer forint fejében is ki kell adnia az ellenzéki politikus által kitakarásmentesen kért, közérdekű iratokat.

A Kúria viszont, a benyújtott felülvizsgálati kérelem nyomán, idén januárban, az ügy „különös bonyolultságára, vagy kiemelt társadalmi jelentőségére” tekintettel, új eljárásra kötelezte a bíróságot. Mivel az ügy körülményei érdemben nem változtak, az első fok idén áprilisban,

a Fővárosi Ítélőtábla pedig néhány napja jogerős  ítéletben kötelezte a vagyonminiszter helyébe lépő energiaügyi tárcát a Mátrai Erőmű vásárlásához is kapcsolódó iratok kiadására.

 Eszerint az 54 ezer forint költségtérítés ellenében ki kell adni az MVM Zrt.-vel kapcsolatban 2019-2020-ban hozott tulajdonosi határozatokat, méghozzá 15 napon belül.

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Papp László, Debrecen polgármestere nem ért egyet a kormány Versenyképes Járások programjának jelenlegi formájával, ami elvonná a településektől az iparűzési adó növekményét. A fideszes polgármester szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa.