Állatorvosi ló – Megveszi az állam a Mátrai Erőművet, amit Mészáros Lőrinc veszteségessé tett, de milliárdokat vett ki belőle
Szándéknyilatkozatot írt alá kedden a MVM Magyar Villamos Művek Zrt-vel a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékos tulajdoni hányadának eladásáról – közölte a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Opus Global Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde hivatalos oldalán. A nyilatkozat ugyanakkor nem kötelezi egyik felet sem, hogy valóban megtörténjen a tranzakció, bár erre meglehetősen csekély az esély az eddig történtek fényében.
Mészáros Lőrinc cége egy cseh vállalkozással közösen vásárolta meg a visontai Mátrai Erőművet 2017-ben, később többségi tulajdonra tett szert, amit most eladásra kínál. Azonban érdemes kicsit áttekinteni, hogy mi történt az elmúlt években az erőművel:
- a létesítmény komoly és költséges korszerűsítésre szorul, 2021-ban a kisebb, 2025-ben a nagyobb termelőegység engedélye lejár;
- az Opus Global Nyrt. tulajdonában a 2016-ig nyereséges erőmű veszteségessé vált;
- a veszteség ellenére 2018-ban 11,4 milliárd forint osztalékot vettek ki Mészárosék az erőműből.
A Magyar Állam tehát a likviditásában erősen meggyengült, elképesztően költséges korszerűsítés elé néző, veszteséges erőművet tervez megvenni Orbán Viktor miniszterelnök milliárdos barátjától. Az elmúlt évek gazdálkodásának különös súlyt ad, hogy
a Mátrai Erőmű nem holmi kis kisegítő energiatermelő, hanem a hazai villamosenergia-termelés negyedét szolgáltatja, működése nemzetstratégiai és energiabiztonsági érdek,
mégis megtörténhetett ez a folyamat.
Az erőmű jövője ráadásul kétséges, mióta Áder János köztársasági elnök – minden kompetencia nélkül – arról beszél, illetve ígértet is tett az ENSZ klímacsúcsán, hogy Magyarország felhagy a szénalapú energiatermeléssel 2030-ig. A Mátrai Erőmű műszaki engedélye 2029-ig szól.
Mikor Áder Jánost arról kérdeztük, hogy mivel nem kormánytag és nincs törvényes döntési kompetenciája az energiapolitikában, mégis mi alapján állítja, hogy felhagy az ország a szénalapú energiatermeléssel,
válaszul mosolyogva annyit közölt, hogy harminc év politikai pályafutással "érzi", hogy ez így lesz.
Az önkormányzati választások után Mészáros Lőrincet az utcán kérdeztük arról, hogy eladja-e a Mátrai Erőművet, de csak sejtelmesen mosolyogva beszállt az autójába és elhajtott.
Gulyás Gergelyt is kérdezte a 168 Óra a témában a közelmúltban a Kormányinfón, de a miniszter azt mondta akkor, hogy nincs tudomása az erőmű tulajdonosa és az állam közötti egyeztetésről, illetve az esetleges eladásról.