Gyermekvédelem: több száz intézetis gyereket keres a rendőrség
Finoman szólva is van tér a fejlődésre a magyarországi gyermekvédelem területén, miután jelenleg összesen 891 gyermekvédelmi gondoskodásba vett eltűnt kiskorúról tud a rendőrség.
A január közepi adatok szerint összesen 891, gyermekvédelmi gondoskodásba vett eltűnt kiskorúról érkezett bejelentés a rendőrséghez – írja a Népszava az Országos Rendőr-főkapitányság közlése alapján. A lap szerint az érintettek gyermek- és lakásotthonokból, illetve nevelőszülőktől tűntek el. Ezen felül ideiglenes hatállyal elhelyezett, de lakásotthonba még be nem fogadott kiskorúak vannak az eltűntek között.
A cikk kiemeli, hogy akár több fiatal is lehet engedély nélkül távol, mert összesen 1303 gyerek szerepel eltűntként a rendőrség adatbázisában. De a körözési törvény alapján nem kötelező elem annak kitöltése, hogy az eltűnt kiskorú gyermekvédelmi intézményből vagy családból tűnt-e el – írja a lap. A rendőrség szerint ráadásul nem is minden esetben van szó hagyományos értelmében vett eltűnésről, hiszen általában ismert a kiskorú tartózkodási helye.
Gyermekvédelem Orbán módra, rejtély a sikere
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a kormány januártól úgy próbál férőhelyet biztosítani a szakellátásban, hogy törvényi szintre emelte azt, hogy ha valaki engedély nélkül távol van, akkor a helyére másokat helyezhetnek el a gyámhatóságok. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997-es törvényt januártól azzal a szövegrésszel egészítette ki a kabinet, hogy ha a „távollét a három hónapot meghaladja, a távollét idejére a gondozási helyen – ideiglenes hatállyal vagy nevelésbe vétel elrendelésével egyidejűleg, ideiglenes gondozási hely kijelölésével – más gyermek helyezhető el.”
A Népszava most erre is rákérdezett a Belügyminisztériumnál, ahonnan szerette volna megtudni, hogy
- ez megoldást jelent-e a gyermekvédelmi rendszerben a férőhelyhiányra,
- havonta átlagosan hány gyerek kerül be a gyermekvédelmi szakellátásba,
- havonta átlagosan hány gyereket nem tud fogadni a szakellátás férőhelyhiány vagy más okok miatt.
A lap ugyanakkor ezekre a kérdésekre egyelőre nem kapott választ. Egy gyermekvédelemben dolgozó forrás ugyanakkor elmondta, szerint havonta 300–400 a beutalt gyerekek száma, a szökött gyerekek és a bekerülők esetében pedig nem szempont, hogy azonos korúak és szükségletűek legyenek.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Tho-Ge / Pixabay)