Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2016. március 30., 11:06
A Civil Közoktatási Platform által a kormánytól követelt, haladék nélkül meghozandó intézkedések a közoktatás akut problémáinak orvoslására az alábbiak.
2016. március 30., 10:36
Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított a NAV bűnügyi igazgatósága, miután felvetődött a gyanú, hogy a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2008-2013 között 34 olyan személynek is folyósítottak közéleti ösztöndíjat, akik nem álltak hallgatói jogviszonyban az intézménnyel. A feljelentést a külkereskedelmi kar dékáni hivatalának korábbi vezetője tette, akit tavaly rendkívüli felmentéssel bocsátottak el az intézményből – szerinte az ösztöndíj-botrány miatt. Az egyetem rektora ugyanakkor azt állítja: nem történt jogtalan ösztöndíj-kifizetés, az elbocsátásnak pedig semmi köze nincs az ügyhöz. Részletek a csütörtökön megjelenő 168 Órában.
2016. március 30., 10:27
Mi a személyre szabott kezelés előnye és ára? Miként okos a rejtőzködő rákos sejt? Ezekről a témákról beszélgetünk ma a 168 Óra élő rádióműsorában, a Szerda 11-ben. Tartsanak velünk!
2016. március 30., 08:01
Szerda reggel 8 órakor megkezdődött a Tanítanék Mozgalom által szervezett egyórás tiltakozó akció több mint 150 iskolában. Ez Magyarország történetének legnagyobb polgári engedetlenségi akciója. A tiltakozó akcióhoz csatlakozó iskolák listája .
2016. március 30., 05:11
A Tanítanék Mozgalom információi szerint több mint 140 oktatási intézmény csatlakozik a szerda reggeli munkabeszüntetéshez.
2016. március 29., 19:45
„A határidő lejárt. Ezért március 30-án tiltakozni fogunk. Arra kérjük az ország iskoláit, hogy ezen a napon reggel 8 és 9 óra között menjenek ki iskoláik elé, és mutassuk meg együtt, hogy erősek vagyunk, változást követelünk. Mert a helyzet tarthatatlan, ahogy ezt hónapok óta jelezzük, folyamatosan” – fogalmaz a Tanítanék Mozgalom közleménye.
2016. március 29., 19:45
„A határidő lejárt. Ezért március 30-án tiltakozni fogunk. Arra kérjük az ország iskoláit, hogy ezen a napon reggel 8 és 9 óra között menjenek ki iskoláik elé, és mutassuk meg együtt, hogy erősek vagyunk, változást követelünk. Mert a helyzet tarthatatlan, ahogy ezt hónapok óta jelezzük, folyamatosan” – fogalmaz a Tanítanék Mozgalom közleménye.
2016. március 29., 19:10
Húsz évvel ezelőtt történt szexuális visszaélést jelentettek be a Pannonhalmi Főapátságban, amelynek elöljárói kedden újságíróknak ismertették a gimnáziumban bevezetett gyermekvédelmi intézkedéseket is.
2016. március 29., 18:44
Ki kell adnia a Magyar Postának a közérdekű adatokat – így döntött első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék. A postát egy fideszes törvénymódosítás lényegében felmentette a közérdekű adatok közlése alól, ám az államfő nem írta alá a jogszabályt, hanem normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól. A bíróság így a hatályos törvények alapján döntött.
2016. március 29., 17:45
A vágányok hallgatnak címmel közöl cikket az Építészfórum.hu szakmai lap a Városliget és a budai Vár átépítése, valamint a Déli pályaudvar bontása kapcsán. A cikk szerzője szerint „vitatott döntések kompenzálására színes lufiként eregeti fel a kormányzati kommunikáció a populistábbnál populistább elképzeléseket”.
2016. március 29., 17:10
A Népszabadság kikérte az állami tulajdonú erdőgazdálkodások fizetési listáját. Kiderült, hogy a 22-ből 17 vezető fizetése is átlépi a korábbi kétmillió forintos bérplafont, heten pedig kétszer annyit keresnek, mint Orbán Viktor.
2016. március 29., 13:44
Kedden elárvereztek 500 hektárnyi földet, ami azzal a hatvanpusztai majorsággal szomszédos, ahová Orbán Viktor kuvasz kutyája be van jelentve és ahol állítólag Mészáros Lőrinc a munkagépeit tárolja. Ebből az 500 hektárból 35-öt Mészáros Lőrinc már meg is vett, 44,4 millió forintért.
2016. március 29., 13:15
Az Öveges József nevét viselő programban feltárt hiányosságok miatt tart vissza mintegy negyvenmilliárd forint támogatást az Európai Unió.
2016. március 29., 12:10
Pécsen a március 15-i tüntetés egyik szónoka, Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese arra kérte a helyi civileket és pártokat, hogy működjenek együtt szervezett formában a Fidesz megbuktatásáért. Meglepő módon – mint az az alábbiakból is kiderül – a javaslat megszületéséhez nagyban hozzájárult Tóth Bertalan néhány hete lapunknak adott interjúja is.