A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2021. június 28., 19:55
A Metropol cikket írt a holland szurkolók házlepisiléséről. Ugyanakkor a magyar szurkolók által elkövetett súlyosabb jogsértéseket már nem tartotta fontosnak cikkbe foglalni.
2021. június 28., 18:29
A balatoni vízirendészet helyettes vezetője hétfőn nyilatkozott az eddigi mentésekről és halálesetekről.
2021. június 28., 17:13
A két férfi a 170 ezer forintnyi zsákmányt mindössze 15 ezer forintért adta el, azt elfelezték és rögtön el is költötték.
2021. június 28., 17:11
A gazdaság legnagyobb támasza, úgy néz ki, továbbra is az építőipar.
2021. június 28., 16:16
Egy Nógrád megyei általános iskolánál bántalmazott egy ittas férfi egy iskolaőrt, most vádat emeltek ellene.
2021. június 28., 15:26
A gyors eurózónába való belépés ugyanis valójában lezárja Magyarország útját a fejlett világ felé – véli az MNB elnöke.
2021. június 28., 13:31
Valószínűleg folyik el a közpénz, a DK felszólalt.
2021. június 28., 12:50
A politikus szerint célba ért a kormány melegellenes propagandája.
2021. június 28., 12:43
A 168 Óra legfrissebb számában utána jártunk, miként váltak az ufók a modern mítoszok főszereplőivé.
2021. június 28., 12:22
Az LMP túl van a 2018-as választások utáni mélyponton, a párt bízik abban, hogy a Fidesz-uralom ledöntése után zöld kormánya lesz az országnak. Interjú.
2021. június 28., 11:14
Fecsó barátnője azután kezdett tombolni, hogy az Instagram-fiókjában váratlan üzenetet kapott.
2021. június 28., 10:33
Most már aztán igazán.
2021. június 28., 10:23
Hullámzik a halálozási statisztika.
2021. június 28., 09:43
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozói lopás bűntett, és más bűncselekmények elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 32 éves helyi férfit.
2021. június 28., 08:01
A Fidesznek már a méhek is szúrják a szemét.
2021. június 28., 07:45
A miniszterelnök azt mondta, nem biztos abban, hogy okos dolog újra a müncheni futballstadionban a magyar himnusz közben szivárványos zászlóval a játéktérre rohanni.
2021. június 28., 07:43
A vízimentők szerint elkerülhető lehetett volna a tragédia, ha visel mentőmellényt.