Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2021. július 2., 14:56
Az új szerelvények egyterűek, légkondicionáltak, négy méterrel hosszabbak és halkabbak is lesznek.
2021. július 2., 13:19
A humorista örömmel fogadná, ha a fiatalok leülnének, és egymással megbeszélnék, mi folyik a magyar bizarr politikai életben. Interjú.
2021. július 2., 13:17
Szerencsére tud honnan erőt meríteni a folytatáshoz.
2021. július 2., 12:33
A miniszterelnöknek sikerült megint felborzolnia a kedélyeket a péntek reggeli rádióinterjújával.
2021. július 2., 12:12
Hazugságon kívül mást nagyon nem is lehet olvasni tőlük.
2021. július 2., 11:25
A főpolgármester megmagyarázta, miért nem igaz, amit a budapesti Fidesz mond.
2021. július 2., 11:24
Az Orbán-kormány azért csökkenti az adókat, hogy lehetőséget teremtsen.
2021. július 2., 11:00
Nagyon bizakodó a külügyminiszter.
2021. július 2., 10:45
Egy óra alatt elfogytak a helyek a főváros ingyenes antitest-vizsgálatára.
2021. július 2., 08:28
A miniszterelnök úgy véli, súlyos bevándorlási hullám fenyegeti Magyarországot. Brüsszelben szerinte gyarmattartó, Übermensch tempó van. Összefoglalónk.
2021. július 2., 07:47
Szinte teljesen feloldják a járványügyi korlátozásokat.
2021. július 2., 07:27
A dél-balatoni vonalon jelentősen hosszabb utazási időre kell számítani.
2021. július 2., 07:14
Zivatarok és felhőszakadás miatt is figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
2021. július 1., 21:03
Vitaesten csapott össze a két politikus. Szó volt a keleti nyitásról, a vakcinabeszerzésről, és a külhoni magyarokról is. Tudósítás.
2021. július 1., 20:53
Forgalomkorlátozást vezet be a BKK, várhatóan 2022. augusztus végéig.
2021. július 1., 20:45
Az MSZP elnöke szerint voltak olyan képviselőjelöltjeik, akik nem az MSZP stratégiáját tartották elsődlegesnek az ellenzéki pártok közötti versenyhelyzetben.
2021. július 1., 19:31
Orbán Viktor most örülhet, hiszen a Sargentini-jelentés megszavazása előtt azt sérelmezte, hogy az EP-képviselők „megfelelő tényfeltárás nélkül” döntöttek.