Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2021. július 3., 10:26
A Párbeszéd az Európai Bizottsághoz fordul, mert jogellenesnek találnak egy kormányrendeletet.
2021. július 3., 10:18
A kormányfő azt is mondta, Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország, ahol a kisebbségek is nyugodtan élhetnek.
2021. július 3., 09:08
Fél kilométeres viadukt a láthatáron.
2021. július 3., 07:05
Kért még másfél milliárdot, hogy biztosan jusson mindenre.
2021. július 3., 06:25
Legalább tíz fokot visszaesik a hőmérséklet. Jönnek a zivatarok is.
2021. július 3., 06:23
A megszólalók tűkön ülve várják, hogy ismertessék a volt színházigazgatót érintő vizsgálat eredményét.
2021. július 3., 06:20
Beoltottak 5,5 millió embert: búcsúzzon el a maszkjától.
2021. július 3., 05:12
A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint a pedofilellenes törvénynek még akár pozitív hozadéka is lehet az ellenzék számára. Interjú.
2021. július 2., 21:58
Orbán Ráhel barátnője újabb fejlesztésekre készülhet.
2021. július 2., 20:19
2021. július 2., 19:31
Ketten kórházba kerültek.
2021. július 2., 19:08
Szigorúak a szabályok, mert a zárt közösségekben nagyobb eséllyel terjed a vírus, ha egyszer bejut.
2021. július 2., 17:44
A jegyek ugyanannyiba kerülnek, mint tavaly.
2021. július 2., 17:24
Régi-új nevek a kuratórium berkeiben.
2021. július 2., 16:53
Nehezen, de összejött.
2021. július 2., 16:13
A színésznő, transzaktivista azt mondta, ha a miniszterelnök nem érti, miről van szó, akkor inkább ne szólaljon meg.
2021. július 2., 15:51
A politikus úgy véli, most a homoszexuálisok vannak soron, de jönnek a civilszervezetek is.
2021. július 2., 15:40
Azt is elmondta, hol lenne jobb helyen az összeg.