Magyarok millióinak változott meg az élete szombattól

Beoltottak 5,5 millió embert: búcsúzzon el a maszkjától.

2021. július 3., 06:20

Szerző:

Péntek délután végre meglett a 5,5 millió beoltott. Erről a Magyarország Kormány Facebook-oldalán adtak hírt először. Mint megírtuk, ez azt jelenti, hogy szinte teljesen megszabadulunk a korlátozásoktól. A Magyar Közlönyben már szerdán megjelent a rendelet erről. Orbán Viktor miniszterelnök pedig nagyon optimistán a közrádióban péntek reggel bemondta, hogy még aznap meglesz a bűvös szám. Hát meglett. 

A rendelet értelmében, miután meglett az öt és fél millió beoltott, másnaptól életbe is lép az új szabály. Ennek értelmében szombat hajnaltól már nem kötelező maszkot viselni sehol sem. Tehát nem kell a szájat és az orrot eltakarni ezúttal sem belterekben, sem pedig a tömegközlekedési eszközökön. A kórházakban és a szociális intézményekben azonban még hordani kell a maszkot, itt nem tiltható meg az embereknek annak használata. 

Viszlát, maszk!

A MÁV-Volán-csoport a hatályos járványügyi intézkedésekkel összhangban jár el. A közlekedési társaságok közölték: nem kötelező maszkot viselni a járműveken, illetve a nyitott és zárt állomásokon, megállóhelyeken sem. De leszögezik: a maszkhasználat senki számára nem tiltott a továbbiakban sem, ezután is igény szerint hordható bárhol.

A BKK nagyjából ugyanezt írta. Ugyan emlékeztette arra, hogy a kötelező maszkviselés tavaly április óta volt érvényben, ennek és a rendszeres fertőtlenítésnek köszönhetően a közösségi közlekedés biztonságos választás maradt. Kiemelték, hogy a szájat és az orrot egyaránt eltakaró maszk a járvány elleni küzdelem egyik hatékony eszköze, ezért aki akarja, hordhatja továbbra is.

A 168 olvasói közül többen is jelezték, reggel már sokan tudták az új szabályt. A fővárosban a buszokon, metrókon és a villamoson lekerültek a maszkok, de azért akadt olyan, aki vagy elővigyázatosságból, vagy nem értesült a hírről, miszerint nem kell már kötelezően maszkot viselni a közösségi közlekedési járműveken, hordta a maszkot.

Mi nem változott?

A sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények esetében azonban maradnak a hatályos szabályok. Továbbra is létszámkorlátozás lesz életben, és a védettségi igazolvány is kötelező lesz a részvételhez. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.

Hova nem kell védettségi igazolvány?

Védettségi igazolvány nélkül is látogathatóvá váltak a vendéglátó egységek, a szálláshelyek és a szabadidős létesítmények. Az új rendelet értelmében az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvények látogatása mindenki számára elérhetővé vált. Ezen felül megszűntek az üzletekre vonatkozó korlátozások is. Családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fő helyett 100 fő, a lakodalom esetén a 200 fő helyett, már 400 fő mulathat. Az egyetemek és a főiskolák pedig készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök leveszi a maszkját az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével, Matteo Salvinivel és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel folytatott találkozóját követően tartott sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2021. április 1-jén. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.