Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2016. március 10., 17:42
Az elmúlt negyedszázad „önfeladó” politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke csütörtökön Marosvásárhelyen, a székely szabadság napján rendezett autonómiatüntetésen elmondott beszédében.
2016. március 10., 16:54
Lázár János mai Kormányinfóján elhangzott, az Altus Zrt.-vel kapcsolatos kijelentéseire Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán reagált.
2016. március 10., 14:59
Az LMP szerint abszurd és ésszerűtlen módon költöttek el európai uniós pénzeket a rugalmas munkaidőben való foglalkoztatásról szóló programban.
2016. március 10., 13:11
Az MSZP szerint a magyar kórházak a csőd szélére jutottak, az adósságállományuk csak a fővárosban eléri a 17 milliárd forintot, amelyből nyolcmilliárd már lejárt tartozás.
2016. március 10., 12:57
A cafeteria készpénzesítését vetette fel Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján.
2016. március 10., 12:43
Az a kormánytöbbség próbálja elrejteni a közvagyonnal kapcsolatos információkat, amely négy éve Alaptörvénybe foglalta a közpénzek átláthatóságát – mondta a Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
2016. március 10., 12:24
Bánki Erik fideszes képviselő bevallásában elfelejtette feltüntetni a reklámügynökségi tevékenységgel foglalkozó Pannon PR 2020 Kft.-t, holott a politikus egy személyben tulajdonosa és ügyvezetője a vállalkozásnak, ráadásul ő az egyetlen alkalmazott is.
2016. március 10., 11:53
Székely László ombudsman szerint súlyos hibákat követett el az illetékes gyermekjóléti szolgálat és gyámhatóság egy Zala megyei faluban élő kisfiú ügyében, írja a Magyar Nemzet a birtokába jutott dokumentáció alapján.
2016. március 10., 11:17
A Fidesz alelnöke a Magyar Időknek adott interjújában azt mondta, se a választási irodánál megjelent kopaszokat, se a népszavazási kezdeményezést beadó Erdősi Lászlónét nem ismeri.
2016. március 10., 11:06
Nem tudott rendet tenni a kormány a kutyás szervezetek évek óta tartó harcaiban, ezért a nem magyar ebfajtákat tenyésztő szervezeteket egyszerű egyesületté minősítik vissza és bürokráciacsökkentésre hivatkozva törvénymódosítással megszüntetik az állami elismertségüket.
2016. március 10., 10:36
A Reuters hírügynökség meglepetésnek minősíti, hogy a köztársasági elnök a Nemzeti Bankról szóló törvény útjába állt, mert Áder János Orbán Viktor hű szövetségese és ritkán száll szembe a kormányfővel.
2016. március 10., 10:15
Ebben a kormányzati ciklusban több olyan botrány volt, amely a kormánypártokon belül is feszültséget gerjesztett. Az elkövetkező fél évben hat olyan ügy van a napirenden, amely belső konfliktusokat is okozhat a kormánypárt számára – írja elemzésében a Policy Agenda.
2016. március 10., 09:58
A BBC tudósítása bemutatja azt az orosz üzletembert, aki jó két éve politikai menedékjogért folyamodott Magyarországon, ám kérelmét már kétszer is elutasították, legutóbb januárban, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva.
2016. március 10., 09:31
Illiberális európai demokráciák címmel a The New York Times vendégkommentárja azt állapítja meg, hogy fura dolgok élednek újjá mostanában a visegrádi csoport háza táján. A szerző a Le Monde szerkesztőségi igazgatója, volt főszerkesztője, aki szerint a V4-ek tagjai ma leginkább azért találkoznak, hogy megküzdjenek az EU-val. Jelenleg ugyanis számukra Brüsszel a fő ellenség.
2016. március 10., 08:56
Az Együtt a rendőrségtől és a nemzetbiztonsági szolgálatoktól azt követeli, hogy tárják fel az összefüggéseket a demokráciát romboló botrány és a Fidesz alelnöke között. Az Együtt továbbra is sürgeti, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség is folytasson vizsgálatot a Nemzeti Választási Irodánál történt felháborító események miatt. A párt szerint tanú és lehetséges felbujtó a Fidesz alelnöke.
2016. március 10., 08:15
Hétfőn 14 órától a Kertem kocsma melletti területen, a Városligetben szezonnyitó ligetmentő pikniket rendez a Legyen a Liget a Kertem Facebook-közösség.