2014. január 17., 10:39

Katasztrófa sújtotta területekről kitelepítettek átmeneti szállásává minősítette át a kormány az ócsai szociális lakóparkot. Az eredetileg bukott devizahitelesek fogadására indított program ezzel végleg lezárult, holott a kormány tavasszal még a folytatást fontolgatta. A projekt semmilyen szempontból nem volt sikeres.

2014. január 17., 09:38

Ki vásárolna manapság bankot a válságban levő Magyarországon? Hát, Töröcskei István. A múlt héten megszakadt a Raiffeisen Bank Internationallal folytatott tárgyalás. András Szigetvari, a Der Standard munkatársa erről is kérdezte Töröcskei Istvánt.

2014. január 16., 19:43

Az Orbán-kormány pincsijeként funkcionáló Civil Összefogás Fórum határon túli kampányba kezd. Ezt Csizmadia László alapító jelentette be a köztévében. 120 állomás bevonásával egy kampányt szerveznek, aminek célja, hogy „a következő választási ciklusra egy társadalmi szerződést állítsanak össze”. De vajon miből futja minderre?

2014. január 16., 17:14

„Egy dolog soha nem jött keletről. A keleti szelek Európának ebbe a térségébe demokráciát és szabadságjogokat soha nem fújtak” – ezt az a Lázár János mondta még 2010-ben, aki szerint most az egész ország büszke lehet a paksi bizniszre. A Fidesz szélkakasának erős mondatait az Index szedte csokorba.

2014. január 16., 14:22

Orbán Viktor miniszterelnök a fülkeforradalom vívmányainak védelmére létrehozandó hadtestének ötletét (Magyar Csapat) Fidel Castrótól kölcsönözte, és ültette át a magyar valóságba. A kubai diktátor már évtizedekkel ezelőtt létrehozta a lakókörzeti Forradalmi Védelmi Bizottságokat (CDR) olyan aktivistákból, akik magukévá tették a Castro-féle forradalmi ideológiát. Ezek az önkéntesek ott amolyan besúgófélék.

2014. január 16., 12:44

Az Alaptörvény 37. cikk (3) bekezdése szerint nem vállalhat a magyar állam olyan pénzügyi kötelezettséget, aminek eredményeként a GDP-arányos államadósság a 2013-ashoz képest növekedne.

2014. január 16., 11:20

Nem csak a pártvezetőknek, a táboroknak is ki kellene egyezniük, mondja Hann Endre. A Medián ügyvezető igazgatója szerint bár a közvélemény-kutatások nehezen tudják modellezni az utolsó hetek érzelmek fűtötte mozgásait, a számok nem támasztják alá, hogy az összefogás katarzist hoz, és ellenzéki szavazók tömegét viszi az urnákhoz.

2014. január 16., 08:23

„A Roszatom bevette Magyarországot – az orosz költségvetés terhére.” Ezzel a címmel számol be a moszkvai Kommerszant a paksi szerződésről, hozzátéve, hogy Oroszország az államháztartási hiány ellenére változatlanul jelentős összegeket fordít a nemzetközi terjeszkedésre az atomenergetika területén.

2014. január 16., 05:58

A Kúria jogosan döntött úgy, hogy megvárja az Európai Unió Bíróságának döntését, és igaza van abban, hogy egy ilyen széles körű társadalmi probléma kezeléséhez jogalkotásra van szükség – mondta a devizahitelekkel összefüggésben Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában szerda este.

2014. január 15., 17:50

Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor „puccsot hajtott végre” saját népe ellen a paksi erőmű bővítéséről szóló, Oroszországgal kötött megállapodással. Az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását.