Hit és voks

- Az ellenzék visszaszerezhető hitről beszél, de mit mondanak a számok? Szűk tizenkét hét alatt ledolgozható az MSZP, az Együtt–PM és a DK biztos szavazók körében mért húszszázalékos lemaradása? Egyelőre 32:52 az állás.

– Van egy meggyőződés az ellenzéki oldalon, amely szerint ha megtörténik az összefogás, akkor nem érdekesek az említett számok, mert akik eddig bizonytalankodtak vagy máshová szavaztak, ők is mind a közös lista és a közös jelöltek köré sereglenek. Ezt a feltételezést a számok nem támasztják alá. Az elmúlt tíz nap sem erősített meg abban, hogy létrejött volna a nagyon várt katartikus hatás. De előttünk még az igazi kampány, itt a lehetőség, hogy ne egymással rivalizáljanak. A közvélemény-kutató nehezen tudja modellezni, bizonyos változásokra hogyan fognak reagálni az emberek, az utolsó hetekben milyen érzelmek mozgósíthatnak. Ugyanakkor van egy fontos szám, amelyre hónapról hónapra emlékeztetek. Jelenleg már csak 9-10 százaléknyi aktív elkötelezetlen szavazó van, vagyis 800 ezer ember, aki valószínűleg elmegy szavazni, de most még nincs pártja, vagy nem mondja meg, melyik az. Ha ők mindannyian egy irányba ikszelnek, az ellenzék még akkor sem tudna fordítani.

- Ráadásul Kósa Lajos fideszes alelnök tudni véli: a nem válaszolók körében több tartalékkal rendelkezik a jobboldal, mint a bal. Igaza van?

– Ebben biztosan nincs. Az aktív elkötelezetlenek körében Bajnai és Mesterházy is népszerűbb Orbánnál, és még a DK-ra is nagyobb valószínűséggel szavaznának, mint a Fideszre. Most, amikor beszélgetünk, persze még nincs olyan felmérésünk, amely az új helyzetre, az ellenzéki összefogás létrejöttére adott reakciókat mérné. Mindenesetre a trend mostanáig kedvezőtlen volt az ellenzék számára. Az aktív bizonytalanok egy éve még 15 százaléknyian voltak, azóta viszont egyre többen választanak pártot. Ezzel párhuzamosan azonban a Fidesz erősödött, az ellenzék nem tudott új szavazókat mozgósítani.

- Még mindig többen akarják, hogy menjen a kormány, de egyre kevesebben vannak, akik elhiszik, hogy ez lehetséges. 2013 elejétől folyamatosan javul a közhangulat, az év elején mért 22 százalékról decemberre 36 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok.

– Ezek aggasztó folyamatok az ellenzék számára. De a legsúlyosabb az, hogy drámaian, 60 százalék fölé erősödött a Fidesz győzelmét valószínűsítők aránya. Még az MSZP szavazóinak is csökkenő hányada számít saját pártja győzelmére. Tehát épp az a hit látszik elporladni, amelyről korábban kérdezett.

- Amikor beszélgetünk, a hírek szerint Gyurcsány listás szereplése a legfőbb kérdés. Mit tanácsolna?

– Gyurcsány pró és kontra sok érzelmet kavar, de ha az elmúlt hónapokban bármikor azt a kérdést tettük föl a kormányváltást akaró ellenzéki vagy bizonytalan szavazóknak, hogy bevegyék-e vagy se, mindig az igenek voltak többségben. Igaz, masszív 25-30 százalék ellenezte a bevonását. Kérdés persze: mit tenne ez a kisebbség? Nem szavazna a listára egy MSZP-s, csak mert ott a korábbi pártelnök? Ez valószínűtlen. A döntő pillanatban jellegzetes szavazói stratégia: „Befogom az orromat, de rájuk szavazok.” Erre most is lehet számítani. Ezért hangsúlyozzák ellenzéki oldalon, hogy tavasszal arról „népszavazunk”, menjen Orbán, vagy maradjon. Más kérdés, hogy ilyen módon aligha lehet szavazókat elhódítani az ellentáborból, de az utóbbi hónapok azt bizonyították: erre egyébként sincs sok esély.

– A fideszes kommunikáció sem túl szofisztikált: összeállt a bukott bal, ezek együtt tették tönkre az országot. A kormánypártok még örülnek is az összefogásnak, mert úgy számítanak, az alkalmas a jobboldal mozgósítására.

– Nem látok ebben nagy tartalékot, Gyurcsány démonizálásának hatékonysága már túl van a csúcspontján. Másrészt a csendes többség mindig az összefogás pártján áll. Ha a szövetségesek jól tudják kommunikálni, hogy komoly emberek komoly elszánással, komoly programmal álltak össze, és valóban lemondanak a rivalizálásról, akkor sikerülhet támogatókat szerezni. Persze sok az egymással szembeni sérelem, és már a közönségük is túlérzékeny. Látszik, mennyire radikalizálódtak a baloldali pártok, különösen a DK hívei. Nagyon elkötelezett, hűséges, már-már harcias táborok vannak, az egyik csoport Gyurcsánnyal, a másik Mesterházyval szemben kritikus, a harmadik Bajnait írja le.

– Nemcsak a pártvezetőknek, hanem a táboroknak is ki kellene egyezniük?

– Mindenképpen. Ez generációs probléma is. A fiatalok hangadó része, beleértve az újságírókat, mindennel szemben kritikus, amit bárki olyan mond, aki elmúlt negyven. Csak az nem látszik, hogy ők kivel csinálnák meg a maguk rendszerváltását. A népi bölcsesség mást mond. Ha azt kérdezzük, hogy az összes ellenzéki párt közös listáján a kormányváltást akarók kit tennének az első öt helyre, az emberek öt különböző pártállású emberre voksolnak: Bajnaira, Mesterházyra, Gyurcsányra, Kunczéra és Bokrosra. Ami nem azt jelenti, hogy őket mindenki elfogadná, csak azt: a nagyközönség szívesen látná őket együtt.

– A Magyar Narancsnak nyáron azt mondta, pályafutása során először bizonyos fenntartással értékeli a számokat, mintha az emberek tényleg félnének elmondani a véleményüket.

– Fenntartom, és van is alapja. Képzeljünk el egy kisvárost, ahol kevés a munkalehetőség, ám valakinek szerencsére van állása az iskolában vagy az önkormányzatnál. Érezheti úgy, hogy egy ismeretlennek nem akarja elmondani a politikai véleményét. Ilyesmi mindig előfordult, de ma talán gyakoribb a korábbinál. Ráadásul sokat beszélnek erről a nyilvánosságban maguk az ellenzéki politikusok is. Így azok is elkezdenek ilyesmin gondolkodni, akiknek korábban nem jutott eszükbe aggódni. Viszont, bár nem tudom bizonyítani, majdnem biztos vagyok benne: nem akkora tömegről van szó, amekkora a választást érdemben befolyásolná. A Mediánnak – módszertani okok miatt (egy borítékkal szimuláljuk a választási helyzetet) – 10 százalékkal többen mondják meg a pártpreferenciájukat, mint az Ipsosnak vagy a Tárkinak. Ebből az következne, hogy mi magasabb ellenzéki támogatottságot mérünk. Csakhogy nem így van. Sőt. Magát is becsapja, aki azt gondolja, ellenzéki szavazók tömegei rejtőzködnek. Bár megértem, hogy a remény fenntartása miatt jó ebben hinni.

– Mindezek alapján a reális cél csupán a kétharmad megtörése lehet?

– Szerintem az egyesült ellenzék célja elvileg csakis a győzelem lehet, ezért is nyugtalanító a szavazói számára, hogy egyre gyakrabban hallani a találgatást: talán nem is akarnak győzni, beérnék a következő ciklusban az erős ellenzék szerepével.

– Ha tavasszal megint az a kérdés, hogy Orbán vagy nem Orbán, akkor nem is érdemes programmal bíbelődni, szakpolitikai célokkal kampányolni?

– Valóban nincs rá nagy fogadókészség. Korábban sokszor megkérdeztük a választókat, milyen alapon döntenek egy-egy választáskor. Hajlamosak voltak illedelmesen szajkózni, hogy természetesen a programok alapján. Amikor aztán rákérdeztünk, mi volt az egyes pártok programjaiban, miben különböztek, se kép, se hang. Egyébként a szövetségesek minél inkább belemennek a szakpolitikába, annál inkább versengésre késztetik magukat, mert muszáj nagyobbat, jobbat mondani, muszáj különbözni.

– Lakner Zoltán szerint a Fidesz egyetlen, igaz, egyre csökkenő hatékonyságú fegyvere a „rezsiharc”. Van, amire még fogékony a magyar?

– A munkahely kérdésére biztosan. Most, a bankrobbantás után feltételezem, hogy a közbiztonság témája is kampánytéma lehet. Látni olyan reakciót: itt a Fidesz bankellenes politikájának első gyümölcse. Dávid Ibolya kimagasló, évekig tartó népszerűségét annak köszönhette, hogy nem ellenjegyezte Kunos Péter, az Agrobank egykori, vesztegetés miatt elítélt vezetőjének kegyelmi kérvényét. Pedig akkor még nem zajlott bankellenes propaganda. Biztos, hogy a Fidesz be fog dobni hangulatjavító intézkedéseket, és a negatív kampányban is van még muníciója – lásd Pintér Sándor homályos nyilatkozatát az őszödi aktákról –, de hagyni kéne, hogy ebben a kormánypártok vigyék a prímet. Az ellenzéknek inkább akkor lehet némi esélye, ha a konkrét nehézségekre irányítja a figyelmet, arra, mennyi marad a pénztárcában. A rendszerváltás óta soha ilyen hatékony nem volt a propaganda, mint most. Az emberek inkább hisznek a fülüknek, mint a szemüknek. Nehéz is észrevenni a bankköltségek növekedését, ha az fillérekből jön össze.