2014. január 18., 11:55

Orbán szerint nem közpénzből, hanem baráti vállalkozók zsebéből finanszíroznák a Magyar Krónikát. A 168 Óra stúdiójában Nagy Csaba és Sándor Zsuzsa.

2014. január 18., 10:51

A tehetség átlagon felüli teljesítményt jelent a mai magyar felnőtt lakosság számára, és legkésőbb kisiskolás korban kiderül, kiben rejlik, ugyanakkor Magyarországon nem számít értéknek – egyebek között ezt tartalmazza az az országos, reprezentatív közvélemény-kutatás, amelyet a Matehetsz (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) készíttetett a tehetség társadalmi megítéléséről.

2014. január 18., 08:31

Ángyán József teljesítette önkéntes vállalását. A lemondott parlamenti államtitkár, aki a Fidesz-frakcióból is kilépett, részletesen feldolgozta a földbérleti pályázatok eredményeit, lajstromozta a szeptember 1-jéig kiosztott állami földeket, közölte a tanulságokat. A bérbe adott területek alig több mint harmadát nyerhették el helyi gazdák. A többi olyan érdekcsoportra, óriáscégre várt, amelynek a legcsekélyebb köze sincs a magyar vidékhez. A másik modell „a Csák Máté-féle tartományuraságoké”: a helyi oligarcha felhabzsolja a közvagyont, bilincsbe verve a falut. Van-e szabadulás? BUJÁK ATTILA interjúja.

2014. január 18., 06:08

Nyolcvankét éves korában elhunyt Szucsitra Szen legendás indiai színésznő, akit hazája Greta Garbójaként emlegettek.

2014. január 17., 20:46

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza Szakály Sándor igazgatói kinevezését a nemrég megalakult Veritas Történetkutató Intézet főigazgatói posztjáról a történész egy nyilatkozata miatt, és kövesse meg a magyar zsidóságot.

2014. január 17., 19:18

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Hegedüs Istvánt miniszteri biztossá nevezte ki, feladata a köznevelés tankönyvellátása és a pedagóguskézikönyv-ellátása megszervezésének elősegítése – olvasható a Magyar Közlöny pénteki számában.

2014. január 17., 18:04

Várhatóan nem módosítják a trafiktörvénynek a dohányboltok kirakatára vonatkozó előírásait, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint azonban a kirakatok teljes lefóliázása most sem kötelező előírás.

2014. január 17., 16:39

A tél első felében mind a minimumok, mind a maximumok jóval a sokéves átlag felett alakultak, az országos középhőmérséklet csaknem 2,5 Celsius-fokkal volt magasabb. Csapadék is jóval kevesebb hullott, valahol még egyáltalán nem esett hó ezen a télen – tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati szakértője pénteken az MTI-t.

2014. január 17., 15:21

A Külügyminisztérium konzuli szolgálata óvatosságra inti azokat a magyar állampolgárokat, akik Belgiumban szeretnének munkát vállalni, ugyanis az elmúlt hónapokban több panaszbejelentés is érkezett egy belgiumi munkalehetőségeket közvetítő cég ellen.

2014. január 17., 14:15

2014. január 17., 13:31

2014. január 17., 12:39

A köznevelési államtitkár szerint az elmúlt három és fél évben a legfontosabb szabályokat sikerült megalkotni az oktatás területén.