Az LMP képviselőjelöltje lesz Nagy Bandó András
Nagy Bandó András humorista az LMP színeiben méretteti meg magát képviselőjelöltként a tavaszi parlamenti választásokon.
Az LMP honlapján megjelent írásában Nagy Bandó úgy fogalmaz: „Döntésem csupán azok számára meglepő, akik kevésbé ismernek. Voltam már újságkézbesítő, építésvezető, kőműves és segédmunkás, fóliázó kertészvállalkozó, polgármester, most pedig megpróbálom, hátha országgyűlési képviselővé lehetek. Mit akar ez a pasas, kérdezik majd néhányan, okkal-joggal. Nem mást, mondom nekik válaszul, és magamnak is, mint az odamondogatások után tenni valamit. Az esélytelenek nyugalmával vállalom a jelöltséget, alternatívát kínálva azok számára, akik sem a jelenleg kormányzó pártok, sem az erősnek látszó ellenzékiek jelöltjeit nem szeretnék támogatni. Mint tapasztalhatjuk, az egyik oldal túl tökös, a másik meg túlzottan töketlen.”
„Szokványos politikusi pályára alkalmatlan vagyok, hatalomvágytól mentes, betarthatatlan ígéreteket nem gyűjtöttem csokorba, egyetlen hibám, hogy nem tartok vak komondort, de ha tartanék, vigyáznék rá, hogy át ne essen rajta a feleségem. Nem vagyok korrumpálható, ezt Orfű polgármestereként is bizonyítottam a minden téren nyitott hivatalomban, ahol az első, köszönetként hozott italt visszautasítottam, így a falubeliek másodikkal már nem is próbálkoztak. Vallom: egy üveg itallal kezdődik az első millió forint elfogadása is, ahogy az első lépéssel kezdődik az ezer mérföldes út is” – írja.
„Ötven éve szerepelek pódiumon, negyven éve mondom a magamét, volt, hogy humorban pácolva, máskor pedig indulatosan fogalmaztam meg a véleményem, úgy az egyik, mint a másik oldal ténykedéseiről. Az úgynevezett baloldaliak plebejusnak tartanak, a magukat jobboldaliként jegyzők liberálbolsinak titulálnak, miközben az az igazság, hogy én fix ponton állok, csak ők szédelegnek körülöttem hol az egyik, hol a másik oldalon megvalósítva magukat, hogy aztán karriert befutó politikusként szerezzenek hazafiúi babérokat. Az a való, hogy szabadelvű keresztény vagyok, szociálisan érzékeny konzervatív, bátor demokrata, szenvedélyes zöld, és szívből jövő nemzeti érzéssel megáldott magyar. Ha sikerrel szerepelek, képviselőként nem válok szavazógéppé, nem voksolok mindenáron a kormányzó koalíció ellen, mérlegelek, értékelek, embereket kérdezgetek, és legjobb tudásom szerint azok érdekében szavazok, akik a körzetemben rám szavaztak és ellenfeleimre. Ami egy képviselőnél elengedhetetlen: kötelességtudat, szenvedély, bölcsesség, népképviselet. Nem legyőzni szeretném a többi jelöltet, csupán megelőzni. Ezzel azt is kimondtam, hogy számomra nem jelent vereséget az, ha valakik mögött végzek. Előadóművészként is vallottam: a siker azt jelenti, hogy a közönség is és én is nyertesként hagyjuk el a termet. Az kerüljön be a parlamentbe, akiben a legtöbben bíznak. Az ország népe legyen a győztes” – teszi hozzá a humorista.