2014. január 28., 11:32

Az LMP közérdekű adatigényléssel fordult Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, hogy teljes egészében váljon hozzáférhetővé a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról (Klik) készült jelentés – közölte Osztolykán Ágnes, a párt országgyűlési képviselője. Az LMP szerint a Klik elnökének és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárnak is távoznia kellene azok után, hogy a kormány megrendelésére készült jelentés szerint az intézményfenntartónál hibák sorozatát követte el a vezetőség.

2014. január 28., 11:11

Mit tegyen egy homoszexuális pedagógus, ha az egyik – társai által többször bántalmazott – diákja éppen tőle kér kér segítséget, kiváltva ezzel az érintett osztálytársak haragját? Ha az osztályterembe lépve vélt szexuális irányultságára utaló táblai feliratok és trágár megjegyzések fogadják?

2014. január 28., 09:32

A Fővárosi Közgyűlés szerdán dönthet arról az előterjesztésről, amely környezetvédelmi szempontokra hivatkozva a budapesti Duna-hidakra, aluljárókra, valamint szobrokra, emlékművekre és fákra is kiterjesztené a választásiplakát-elhelyezési tilalmat a februárban kezdődő kampányban.

2014. január 28., 08:45

Az Orbán Viktor vezette Fidesz az áprilisi parlamenti választásokat is megnyerheti. Populizmus a nagytőkével szemben; adókönnyítés a családok részére –összegez Kathrin Lauer elemzésében a Wiener Zeitung hasábjain.

2014. január 27., 21:19

Két férfi fegyverrel vagy annak utánzatával próbált meg kirabolni hétfőn egy debreceni dohányboltot, de amikor az alkalmazott megnyomta a pánikgombot, zsákmány nélkül elmenekültek – tájékoztatta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

2014. január 27., 20:38

Az LMP-ben zajló folyamatok összességében arról szólnak, hogy a politika mégiscsak politika, még akkor is, ha másképp szeretnék csinálni. Az ismert arcok kilépésével pedig Schiffer András a kampányra szinte egyedül maradt. A párt kettészakadása után ugyanis Ertsey Katalin és Vágó Gábor után a minap Osztolykán Ágnes is bejelentette: nem folytatja tovább az LMP-ben. Így még az is előfordulhat, hogy a harmadik pólus célkitűzését végül saját maguk fogják megszüntetni. A Magyar Progresszív Intézet politológusát kérdeztük.

2014. január 27., 18:14

A magyar államnak nem lenne szabad felállítania a német megszállás emlékművét a Szabadság téren és foglalkoznia kellene az 1944 márciusa előtt történtekkel is. Gulyás Márton színházi rendező teljesen váratlan, tiltakozó szavai Rétvári Bencének, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának szóltak, aki éppen befejezte a kormány nevében mondott beszédét a holokauszt emléknapon.

2014. január 27., 16:53

Gyanúsítottként hallgatta ki Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselőt, Esztergom volt polgármesterét a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn – tájékoztatta Keresztes Imre főügyész közleményben az MTI-t.

2014. január 27., 12:50

Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes jégtáncos mondta el a jövő hét pénteken kezdődő szocsi téli játékokra utazó magyar csapat fogadalomtételének szövegét hétfőn.

2014. január 27., 12:32

2014. január 27., 12:01

De hogyan lett a csokilabradorból Dr. Drazsé?

„Három hónapos voltam, amikor ember-családom lett.”

Az anyukát, az ismert büntetőjogászt, Dr. Sándor Zsuzsát nem kell bemutatni.

Dr. Sándor Zsuzsa büntetőjogászt kérdezi Pásztor Magdolna.

2014. január 27., 08:53

Saját használatú, közforgalmon kívüli repülőtér épülhet Felcsúton, miután az érintett hatóságok engedélyezték a tervet – tudta meg a Népszabadság.

2014. január 27., 07:28

Az embert olykor elkapja a kíváncsiság, s nem tud megálljt parancsolni magának. Főleg, ha újságíró. Mondjuk, én nem államtitkokat akartam kifürkészni, csupán azt: hol található a Veritas? Tudják, az új kormányzati történetkutató intézet, amelynek főigazgatója vitéz Szakály Sándor. A Vitézi rend hadtörténésze személyében testesíti meg az államilag irányított Horthy rehabilitációt.