Lázár János közlekedési miniszter bejelentette, hogy a MÁV légkondicionált buszokkal és új menetrenddel készül a nyári hőségre, miközben a késési biztosítás és a mozdonybérlés is a szolgáltatás javítását célozza.
A szaktárca szerint Budapest és Karácsony Gergely nem állhat a törvények felett.
Az egészségügyről diskurál majd a Tisza és a Fidesz szakpolitikusa.
Hamarosan kezdődik a nyár, mutatjuk milyen lesz a következő három hónap az előrejelzés szerint.
Legyen a munkatársunk!
2014. május 8., 15:00
Nem létezik a Fidesz által emlegetett brüsszeli inváziós (idegenhonos) özönfajok listája, így az nem is támadhatja a „magyar akácot” az unió – mondta a Népszavának Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP) listavezető képviselőjelöltje. Az akác telepítését, illetve irtását a második Orbán-kormány szabályozta, amiben az is szerepel, hogy természetvédelmi területeken engedély nélkül kivágható ez a fafaj.
2014. május 8., 13:55
Az Orbán-kormány rohamléptekkel halad a diktatórikus állam kialakításának útján. A kormánytöbbséget adó FIDESZ új törvények sorát alkotta meg, hogy hatalmi pozicióját bebetonozza. Veszély fenyegeti már a szabad választási rendszert, s azzal a FIDESZ leváltásának lehetőségét is. – írja vasárnapi vezércikkében a legolvasottabb svéd napilap, a , s határozottan felszólítja az Európai Uniót az Orbán Viktorral szembeni lépések azonnali megtételére.
2014. május 8., 12:20
Megalakult az eddigieknél kisebb létszámú Országgyűlés, s ha már új a módi, rögvest alelnök lett a jobbikos egykori szkinhed, aki saját bevallása szerint annyira nem is volt bőrfejű. De hatékonyabb, olcsóbb lesz-e a szuperbizottságra épülő új struktúra? S Kövér parlamentjében miért vadásznak az újságírókra? Az alakuló ülésről PUNGOR ANDRÁS tudósít.
2014. május 8., 11:54
A Magyar Nemzet címet viselő sajtótermék és annak online változata április 2-án a Megvan a Simon-pénzek egyik forrása című cikkében azt állította: Gyurcsány Ferenc tudott Simon százmillióiról. A Demokratikus Koalíció elnöke sajtópert indított a lap és annak kiadója ellen. A Fővárosi Törvényszék keddi elsőfokú ítéletében a keresetnek helyt adott – írja a DK közleménye.
2014. május 8., 11:51
Meg kell értenünk, mi okozta a bukást – mondja Hiller István a 168 Órának adott interjúban. Véleménye szerint a társadalom elszegényedett, a középosztály lecsúszott, ezt a folyamatot a baloldal nem értette meg, és alábecsülte az érzelmi politizálás fontosságát. Fejezzük be a generációs megkülönböztetéseket, és nézzük a teljesítményt, javasolja Hiller István, és megjegyzi azt is: „Attól nem lesz több támogatónk, ha még ötször elmondjuk, miért nem szeretjük Orbán Viktort.” A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.
2014. május 8., 11:17
A Népszabadság úgy tudja, hogy kéthullámos kormányalakításra készül Orbán Viktor. Az őszi változásokat elsősorban nem az önkormányzati választások generálhatják, hanem az, hogy a Martonyi Jánost májusban váltó Navracsics Tibor nem sokáig marad külügyminiszter. Navracsics lesz ugyanis Andor László uniós biztos utódja Brüsszelben, a külügyminiszteri poszton pedig Szijjártó Péter követheti.
2014. május 8., 10:31
Magyarországon július közepéig az államnak dolgoznak az emberek, július 16. az adófelszabadulás napja, amikortól éves alapon számítva már kifizették az adókat, és keresetük a saját zsebükbe kerül – írta a Világgazdaság.
2014. május 8., 09:03
Csányi Sándor tavaly 15 milliárddal 150 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta egymás után negyedszer lett a leggazdagabb magyar – derül ki a Napi.hu kiadásában idén immár 13. alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványból.
2014. május 8., 08:57
Az ügyészség kérte, a bíróság nem teljesítette. Dr. Mucsi Erika bírónő szerint ugyan szorongást kelthetett a helybeliekben a Szebb Jövőért Egyesület egyenruhás járőrözése (Gyöngyöspata, Hajdúhadháza, 2011.), de a „gyülekezés joga garantálja a nyilvános felvonulás jogát”. Az ügyészség törvénytelennek tartja a félelemkeltést és azt is, ha civilek rendfenntartással foglalkoznak, hiszen ez állami monopólium. A bírónő előbbit nem látta kellően bizonyítottnak, utóbbit pedig – helyenként és más szervezetek miatt – túlkapásnak minősítette, ezért hát nem oszlatott. A debreceni egyetem tanszékvezetőjével NEJ GYÖRGY beszélgetett.
2014. május 8., 05:30
Május 13-tól, keddtől valamennyi BKK-jegypénztárban meg kell mutatni majd egy személyazonosításra alkalmas arcképes igazolvány számát, ha bérletet vásárolunk – írja a BKK közleménye.
2014. május 7., 20:43
A sokszínű Magyarországért szállt síkra szerdán Győrben Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pártja EP-kampányának keretében.
2014. május 7., 20:23
A Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Zsidó Hitközség közösen május 14-15-én. (Helyszín a szegedi egyetem díszterme.) Az eseményt a deportálás 70. évfordulója, valamint a Jad Vasem magyarországi kutatásainak 20. évfordulója alkalmából rendezik.
2014. május 7., 18:37
Életének 91. évében elhunyt Marjai József nyugalmazott miniszterelnök-helyettes. Az egykori politikus temetését szűk családi körben tartották.
2014. május 7., 17:19
A Jobbik majdnem ugyanolyan dominánsan van jelen az egyetemeken, mint korábban – állítja a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóiból 2011-ben alakult Aktív Fiatalok Magyarországon (AFM) kutatócsoport, amely autentikus helyszínen, a Gozsdu udvarban, egy romkocsmában mutatta be a Racionálisan lázadó hallgatók című kutatásuk második tanulmánykötetét.
2014. május 7., 14:35
Nem lehet népszavazást tartani a paksi atomerőmű bővítéséről – döntött a Kúria, miután helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát.
2014. május 7., 13:07
Meg kell értenünk, mi okozta a bukást – mondja Hiller István a 168 Órának adott interjúban. Véleménye szerint a társadalom elszegényedett, a középosztály lecsúszott, ezt a folyamatot a baloldal nem értette meg, és alábecsülte az érzelmi politizálás fontosságát. Fejezzük be a generációs megkülönböztetéseket, és nézzük a teljesítményt, javasolja Hiller István, és megjegyzi azt is: „Attól nem lesz több támogatónk, ha még ötször elmondjuk, miért nem szeretjük Orbán Viktort.” A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
2014. május 7., 11:44
Mintegy másfél hónappal Welsz Tamás halála után élettársa, Horthy Andrea „elunva a minden alapot nélkülöző híreszteléseket”, levélben tudatta a HVG.hu-val, mit gondol az ügyről. Cáfolta azt is, hogy kisemmizheti vagyonából párja kislányát.