2014. május 12., 15:34

2014. május 12., 12:50

2014. május 12., 12:35

A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában nyilatkozott múlt csütörtökön Bajnai Gordon, az Együtt-PM társelnöke és európai parlamenti listavezetője. A beszélgetés első része arról szólt, hogy érdemes-e, szabad-e, sőt kell-e a nyilvánosság előtt szóba állni a Jobbik képviselőivel, miként azt az Együtt-PM javasolja, a DK viszont ellenzi. Bajnai szerint nem sikerült karanténban tartani a Jobbikot, ez a politika kudarcot vallott a választáson. Az ellenzék úgy tett, mintha a Jobbik nem létezne, az pedig surranópályán futott előre. Mint mondta, a Jobbik „virtigli neonáci párt”, amely jól hangzó, de életveszélyes hazugságokkal próbálja megszédíteni a csalódott választókat. Ezzel kell őket vitában szembesíteni. A műsorvezető, BOLGÁR GYÖRGY egy játékosnak szánt „főpróbán” felkínálta a lehetőséget Bajnai Gordonnak.

2014. május 12., 12:15

2014. május 12., 11:58

Lemondott a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki tisztéről L. Simon László, ez a poszt ugyanis összeférhetetlen az országgyűlési képviselőséggel. A múlt heti lemondás tényét L. Simon László egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra.

2014. május 11., 11:14

Hangulatos, választási nagygyűléssel kombinált szeánsz keretében iktatták be hivatalába az új-régi miniszterelnököt, egyelőre új kormány nélkül, mivel olyan még nincs neki. Pár hétig megteszi a régi is. Aki mégis abban reménykedett, hogy egyetlen kósza utalás, jel, félmondat elhangzik arról, mit tervez Orbán a hazával, annak újra csalódnia kellett. Két dolog lehetséges. Vagy nem tudja, vagy mélyen titkolja. A miniszterelnök egyébként az elmúlt hetekben mutatott formáját hozta. Lózungoktól, önfényező frázisoktól hemzsegő, fáradt beszédéből többek között kiderült, hogy újra „legyűrtük a történelmet”, Magyarország visszaszerezte elveszettnek hitt tekintélyét és nagy idők várnak reánk. Buják Attila eme nagy idők kezdetének tanúja lehetett.

2014. május 11., 05:50

Április közepén elapadtak az uniós források Magyarország számára, mert a kormány nem volt képes felállítani egy olyan intézményrendszert, amely ezeket a pénzeket fogadni tudta volna – mondta az MSZP EP-listavezetője Debrecenben.

2014. május 11., 05:39

Őrizetbe vette a rendőrség azt a nőt, aki kedden a budapesti Kossuth Lajos téren leköpte Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét – erősítette meg Bognár Kinga, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szombaton az MTI-nek.

2014. május 10., 20:08

A ellenzék szerint Orbán továbbra is adós maradt a számon kérhető, a parlament ellenőrző szerepét lehetővé tevő kormányprogrammal. Az egyszavas „folytatjuk” az előző négy év után inkább tűnik fenyegetésnek, mint ígéretnek – reagáltak a pártok a kormányfő újraválasztására.