2014. május 16., 08:44

Másfél órás vitában csaptak össze csütörtök este az Európai Parlament brüsszeli épületében az európai pártcsaládok által az Európai Bizottság élére javasolt csúcsjelöltek.
Az elsőként megszólaló belga liberális Guy Verhofstadt szerint az embereknek a jövő héten arról kell dönteniük, hogy visszalép-e Európa a nemzetállamok irányába, vagy halad tovább a mélyebb integráció felé.

2014. május 16., 07:26

Péntek hajnalban mindenhol visszavonta a viharos szél miatti másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ugyanakkor az ország nagy részén sok csapadékra figyelmeztetnek.

2014. május 16., 06:11

A Demokratikus Koalíció (DK) a magyar politikai közösségek közül leginkább elkötelezett a közös Európa iránt, olyan párt, amely nem fél attól, hogy a németekkel, osztrákokkal, franciákkal együtt megalakítson egy közös új államot, az Európai Egyesült Államokat – jelentette ki Gyurcsány Ferenc csütörtökön Egerben tartott lakossági fórumán.

2014. május 15., 20:20

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy lemondott az MSZP-ben betöltött budapesti tisztségeiről. A politikus elmondta, hogy „az elmúlt napok támadásai” hozatták meg vele ezt a döntést.

2014. május 15., 19:06

Navracsics Tibor szerint tévedés, hogy az Európai Unió ellentétes a nemzeti érdekkel. A magyar EU-tagság a nemzeti érdek érvényesítésének lehetőségére való ráébredés története – mondta a miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a magyar uniós tagság tíz évéről rendezett konferencián.

2014. május 15., 16:58

Soha nem voltam sem magyar, sem külföldi titkosszolgálat tagja, soha nem működtem velük együtt és megkeresés sem volt a részükről – jelentette ki Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselője Budapesten sajtótájékoztatón.

2014. május 15., 14:56

A rezsibiztos értette meg egyedül, mire utalt Heim Péter közgazdász minapi kijelentése, miszerint „rezsicsökkentésben elmentünk a falig”. Merthogy lapunknak elmondja, szó nincs arról, hogy csakis nonprofit módon lehetne szolgáltatni. „Ha kizárólag ezt akarnánk, akár az alkotmányba is beírhattuk volna. De mi inkább azt az utat választjuk, hogy egy nagy állami szolgáltató piaci eszközökkel nyomja le a mesterségesen magas árakat.” Németh Szilárdtól azt is megtudtuk: a politika világában „hihetetlen blődli hülyeséget is megpróbálnak beadni az embereknek”. LAMPÉ ÁGNES interjúja.

2014. május 15., 10:12

A 168 Óra címlapján Bajnai Gordon, aki annak a véleményének ad hangot, hogy a Fidesz politikája elszegényedést hoz, a Jobbiké államcsődöt, Orbán megosztottságot jelent, Vona polgárháborút. Bajnai szerint az egyetlen mód a szembesítésre a nyilvános vita, mert a Jobbik szavazóinak is látniuk kell, hogy azt a pártot támogatják, amely szellemi örököse a Magyarországot pusztulásba vivő, sok százezer honfitársunk haláláért felelős mozgalomnak. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2014. május 15., 09:21

A Legfőbb Ügyészség az Európai Unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt Brüsszelnél kezdeményezte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a Moszkva iránt erősen elkötelezett politikus ellen április elején az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést.

2014. május 15., 09:10

Radikalizmusban nem érdemes versenyezni a Jobbikkal, véli Bajnai Gordon, az Együtt–PM-pártszövetség vezetője, aki szerint az élet napi problémáira úgy kell megoldást adni, hogy az értékrendünkből nem engedünk. Azt is elmondja, az Együttöt hosszú távon működő értékközösséggé kell átalakítani, amely nem csupán az ő pártszövetsége. De próbáltuk lefordítani az euroblablát is. KRUG EMÍLIA interjúja.

2014. május 15., 05:26

Az Yvette ciklon kellemetlen időjárást hozott, szélvihar tombol az országban, főként a Dunántúlon, 100 kilométer/órát meghaladó széllökésekkel. A déli parton kiöntött a Balaton, homokzsákokkal védekeznek. Rengeteg eső lesz még, és árvízre is fel kell készülni. A környező országokban sem rózsás a helyzet.

2014. május 14., 18:58

Az Országgyűlés már elfogadta a saját magáról szóló törvény módosítását, amely alapján a képviselők nem csupán ingyen irodára (bútor, internet, telefon) tarthatnak igényt, de az adófizetők fizetik az összes rezsit is. A törvényjavaslat a köztársasági elnök aláírására vár.

2014. május 14., 16:59

Welsz Tamás nem koronatanú Simon Gábor ügyében, Bissau-guineai útlevélről nem volt szó, a vádhatóságon pedig jelentős bizonyítási teher van – árulta el a szocialista politikus ügyvédje, Nagy István.

2014. május 14., 13:54

Az éves költségvetésen túl az egyetlen kötelező dokumentum, amit a kormánynak meg kellett csinálnia, és iránytűként szolgálhat, az a konvergenciaprogram. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy mi olvasható ki kormányzati programként ebből az anyagból.

2014. május 14., 13:53

A 168 Óra címlapján Bajnai Gordon, aki annak a véleményének ad hangot, hogy a Fidesz politikája elszegényedést hoz, a Jobbiké államcsődöt, Orbán megosztottságot jelent, Vona polgárháborút. Bajnai szerint az egyetlen mód a szembesítésre a nyilvános vita, mert a Jobbik szavazóinak is látniuk kell, hogy azt a pártot támogatják, amely szellemi örököse a Magyarországot pusztulásba vivő, sok százezer honfitársunk haláláért felelős mozgalomnak. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.