A telefon irányítása is a csalók kezébe kerül, ha bedől ennek a trükknek

A bűnözők még a telefon működését is befolyásolhatják.

2025. május 29., 11:54

Szerző:

Egyre gyakrabban fordul elő egy olyan csalástípus, amely akár hosszú időn át, több alkalommal is megkárosíthatja az áldozatokat, és ehhez elegendő egy telefon, amelyre sikerül telepíteniük a kémprogramjaikat – hívta fel a figyelmet a KiberPajzs.

Összetett módszerről van szó, hiszen a későbbi visszaélésekhez a csalóknak először valamilyen módon el kell juttatniuk későbbi áldozatuk készülékére a kártékony szoftvereket. Ehhez valamilyen egyéb átveréstípusból merítettek ihletet, amelyek már beváltak, és amelyekkel korábban már sokakat sikerült átverniük.

Ahogyan arról a 168.hu is beszámolt korábban, a kiberbűnözők egyik bevett módszere, hogy nagy cégek, szolgáltatók és pénzintézetek nevével visszaélve keresik meg telefonon, SMS-ben és e-mailben későbbi áldozataikat. A legtöbb esetben üzeneteik valamilyen mulasztásról szólnak, amely azonnali intézkedést igényel, így sokan át sem gondolják, reálisak-e az üzenetben megfogalmazott információk. Legutóbb a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében az adóbevallásokkal kapcsolatos hamis leveleket küldtek ki, amelyek aktualitásuk miatt még többek megtévesztésére voltak alkalmasak.

A telefon így válhat veszélyforrássá

Ma már a kiberbiztonsági szakembereknek köszönhetően egyre több szó esik arról, hogy a csalók hamis telefonhívásokkal és üzenetekkel keresik fel a gyanútlan áldozatokat. Az egyik klasszikus módszer, hogy banki alkalmazottként jelentkeznek be, és arról tájékoztatják az ügyfelet, hogy probléma merült fel a bankszámlájával kapcsolatban. Ezt követően azt kérik az ügyféltől, hogy egy általuk küldött linken keresztül telepítsen egy programot, amely szükséges ahhoz, hogy segíthessenek.

Aki ebbe beleegyezik, lehetővé teszi, hogy megfigyeljék a készülékét, illetve hogy hozzáférjenek a bankszámlájához. A csalásnak többféle típusa is létezik, akár az is előfordulhat, hogy a csalók e-mailben küldenek hamis információkat, az üzenetben található linkre kattintva pedig észrevétlenül települ az eszközre valamilyen kémprogram. Ez egyrészt megfigyelheti a felhasználó szokásait, másrészt továbbíthatja a képernyőképet, így gyakorlatilag bármilyen személyes adathoz hozzáférnek a bűnözők. Egyes programok még a telefon vagy számítógép távolról történő irányítását is lehetővé teszik. Ezzel a módszerrel a bankszámlákhoz is hozzá lehet férni, így jelentős anyagi kárt érheti az ügyfeleket.

A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy mindenki mellőzze az ismeretlen forrásból történő programok letöltését, és mielőtt egy üzenetben található linkre kattintanának, mindig ellenőrizzék a feladót. Ezzel a módszerrel elkerülhetőek a súlyos anyagi kárral járó incidensek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)