Csepregi Éva a zeneiparról vallott: „Nekünk nehezebb helyzetünk volt annak idején”

Csepregi Éva részt vett a Nőként a zeneiparban szakmai- és közönségtalálkozón, ahol a nők helyzetéről is beszélt a zeneiparban.

2025. május 30., 09:29

Szerző:

Évtizedekkel ezelőtt robbant be a zeneiparba Csepregi Éva, aki azóta is a köztudatban van a dalainak köszönhetően. Szinte minden magyar ismeri a slágereit, és még manapság is nagyon sok fellépése van. A Nőként a zeneiparban rendezvényén sok más híresség mellett ő is megjelent, a Femcafé pedig arról kérdezte, hogy szembesült-e hátrányos megkülönböztetéssel a karrierje során.

Csepregi Éva szerint régebben nehezebb dolguk volt a nőknek a szakmában

A Nőként a zeneiparban címmel megrendezett exkluzív szakmai- és közönségtalálkozón a magyar zenei élet meghatározó alakjai osztották meg tapasztalataikat a női előadók helyzetéről. A rendezvény egyik vendége Csepregi Éva énekesnő, a Neoton Família ikonikus tagja volt, aki őszintén beszélt arról, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie nőként a zeneiparban.

„Én úgy látom, hogy nekünk nehezebb helyzetünk volt annak idején, ma már a női előadók valahogy sokkal nagyobb teret kaptak. Tehát nagyon megváltozott a feladatuk is egyébként”

– mesélte az énekesnő. Ugyanakkor hozzátette, hogy sok dologban részt kell venniük annak érdekében, hogy valóban láthatóak legyenek, de azért könnyebb dolguk van.

Csepregi Éva szerint régebben a zeneipar nagyon el volt férfiasodva, ma már sokkal több a nő. Úgy véli, hogy átalakult a szakma, és sokkal sokrétűbb lett a zenei élet.

„Én egy olyan zenekarban nőttem fel, és még mindig abban játszom, ahol fiúk vannak, lányok vannak, tehát férfi-nő összetételű a zenekar. Ugye mindig vegyes vokált énekeltünk. Nagyon sokszor kellett megküzdeni a férfiak egyeduralmával. Tehát én mindig úgy éreztem, hogy egy kicsit háttérbe vagyunk szorítva”

– magyarázta Csepregi Éva.

Az énekesnő a fiatal nőknek is készült egy tanáccsal:

„A maiaknak szerintem azt tanácsolom, hogy minél többet tudjanak meg erről a szakmáról. Zenéljenek, tanuljon meg vagy zongorázni vagy gitározni, írja meg a maga mondanivalóját. Tehát rendkívül fontos ebben a szakmában még mindig az, hogy mi az üzenet”

– hozzátette, hogy nagyon fontos, hogy ez az üzenet megérintse a közönséget.

A Neoton Família töretlen népszerűségének titkáról is szót ejtett: szerinte a dalok időtállósága, szövegeik leleményessége és a zene irodalmi, történelmi utalásai is hozzájárulnak ahhoz, hogy generációkon átívelően hatnak.

 

(Kiemelt kép: Csepregi Éva RTL Reggeli 2024 https://rtl.hu/reggeli/2024/04/23/csepregi-eva-neoton-familia-eletmu-koncert