„Magyarország a korrupt középszer uralma alatt áll”
A ellenzék szerint Orbán továbbra is adós maradt a számon kérhető, a parlament ellenőrző szerepét lehetővé tevő kormányprogrammal. Az egyszavas „folytatjuk” az előző négy év után inkább tűnik fenyegetésnek, mint ígéretnek – reagáltak a pártok a kormányfő újraválasztására.
Ne folytassa Orbán Viktor! – áll az MSZP szombat esti, a miniszterelnök újraválasztása után kiadott közleményében. „Orbán Viktornak megválasztása előtt a programjáról, szándékairól csak annyi mondanivalója volt: folytatjuk. S legalább ebben következetes maradt a beiktatása után is: továbbra is adós maradt a számon kérhető, a parlament ellenőrző szerepét lehetővé tevő kormányprogrammal” – olvasható a Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és frakcióvezetője által jegyzett közleményben.
A miniszterelnök szombati beszédeiből az ellenzéki párt szerint kiderült: szélsőségesnek tekint mindenkit, minden olyan nézetet, amely vitatja a Fidesz eddigi kormányzásának eredményeit és intézményeit. A szocialista párt azonban továbbra is kiáll az 1989-es rendszerváltás demokratikus értékrendje, az akkor létrehozott Magyar Köztársaság értékei mellett.
„Az MSZP egyáltalán nem tekinti szélsőségesnek azt a célt, hogy az európai értékek alapján, a magyar nemzet érdekeit szem előtt tartva állítsa helyre az ország demokratikus berendezkedését, a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, azaz egy gyarapodó, békés és büszke Magyarország intézményrendszerét” – fogalmazott a közleményben Mesterházy Attila.
LMP: Orbán kormányáról a választók fognak dönteni
Nem Orbán Viktor fogja eldönteni, hogy kormányzása vitatható-e, hanem a választók – áll az LMP közleményében, melyet a párt szombat délután, a miniszterelnök újraválasztását követően juttatott el az MTI-hez. Az LMP szerint Magyarországon olyan kormány alakul, amely a számonkérés minden lehetséges formáját igyekszik elkerülni. A közleményben az ellenzéki párt kiemelt, hogy a Fidesz nem hozott nyilvánosságra választási programot a kampányban, a kétharmad törölte a kormányprogramot a kormányalakítási folyamatból, a miniszterelnök úgy beszél az ország előtt álló évekről a parlamentben, hogy arra nem reagálhatnak a képviselők, Orbán Viktor pedig még ahhoz is vette a bátorságot magának, hogy eldöntse, mi az, amiről megengedi a vitát, és mi az, amiről nem.
„Az újraválasztott miniszterelnök azonban téved. Nem ő, hanem a választók fogják eldönteni, hogy kormányzásáról hogyan alakítják ki véleményüket” – áll a párt két társelnöke, Szél Bernadett és Schiffer András által jegyzett közleményben, mely szerint ez még akkor is így van, ha a miniszterelnök láthatóan igyekszik minél kevesebbet elárulni azoknak, akiknek bizalmából megbízatását ellátja. Az ellenzéki párt szerint „a kormányoldal egyszavas programja, az, hogy folytatják, az előző négy év után inkább tűnik fenyegetésnek, mint ígéretnek”.
Az LMP nem támogatja Orbán Viktor miniszterelnökké választását, és arra fog törekedni, hogy a következő ciklusban a nyilvánosság előtti ellenőrzés minden lehetséges eszközének alávesse a megalakuló kormányt, és ne engedje a választói számonkérés semmibe vételét – tudatta közleményében a párt.
A DK a „rezsim” mielőbbi megbuktatásáért fog dolgozni
A Demokratikus Koalíció (DK) azért fog dolgozni a következő négy évben, hogy a „rezsim” mielőbb megbukjon – írta a párt közleményében, hozzátéve: „ez az egyetlen lehetőség arra, hogy Magyarország ismét demokratikus, szabad, piacpárti és szolidáris köztársaság legyen”.
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke a közleményben úgy reagált: pártjukat nem lepte meg Orbán Viktor beiktatási beszéde. „Az eltorzított választási rendszerben kétharmadot szerzett miniszterelnök derűről és középhatalmi ambíciókról beszélt. Magyarország azonban ma a korrupt középszer és a rendszer kritikátlan kiszolgálóinak uralma alatt áll” – írták.
A „jópofának szánt aforizmák nem segítenek” a tényeken – hangsúlyozta a DK, példaként említve, hogy négymillió szegény ember küzd a napi megmaradásért, a fiatalok fele külföldön akar élni, soha nem látott rekordon az államadósság. Az egészségügy, az oktatás, nemzetközi kapcsolataink romokban, veszélyben vannak a nyugdíjak, s – mint a DK kiemelte – „nácik kerülnek fideszes szavazatokkal közjogi funkciókba”.