A kormány szerint a kormány a családok érdekében letörte a háborús üzemanyagárakat

És akkor a kormány alaposan megveregette a saját vállát: szerintük ugyanis elvégezték a feladatot, megvédték a magyar családokat és letörték a háborús üzemanyagárakat. 

2024. július 12., 10:35

Szerző:

A családok érdekében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat, amely eredményeképpen ma a lakosság a benzin esetében 34 forinttal, a gázolaj esetében 38 forinttal tankolhat olcsóbban az áprilisi, illetve februári csúcsértékekhez képest – jelentette be pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A „háborús üzemanyagárakat” letörték, de az üzemanyagokat terhelő adóról már nem szólnak

Magyarországon pénteken (a holtankoljak.hu adatai szerint) 95-ös oktánszámú benzint átlagosan 616 forintért, dízel üzemanyagot pedig átlagosan 623 forintért lehet literenként vásárolni. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szintén pénteken közzétett adatai szerint a szomszédos országokban a benzin átlagára 626 forintot, a gázolaj átlagára 630 forintot ért el – tették hozzá. A kialakult árszint alapján az NGM megállapította, hogy Magyarországon a családok most olcsóbban tankolhatnak üzemanyagot, mint a szomszédos országok lakosai: a benzin esetében 10 forinttal, a gázolaj esetében 7 forinttal.

Mindez azt jelenti, hogy érvényesül a kormány elvárása, azaz a magyar családok nem fizetnek többet a benzinért vagy a gázolajért, mint a környező országok lakosai – hangsúlyozták. Emlékeztettek, hogy a kormány az elmúlt időszakban többször és határozottan rögzítette elvárását, miszerint a magyar családok ne fizessenek többet a kutakon, mint a szomszédos országok lakosai, mert ez igazságtalan helyzetet eredményez.

Mindemellett a kormány megfontolja az üzemanyagkereskedők azon javaslatát, hogy heti helyett havi összevetések készüljenek az üzemanyagárakról, amivel a szomszédos országok sajátosságaiból adódó eltérések kiküszöbölhetők. Ezért a kormány figyelemmel kíséri a Központi Statisztikai Hivatal által kidolgozásra kerülő módszertant – közölte az NGM.

Nem drágább nálunk a benzin mint máshol

Bár a magyarországi benzin és gázolaj árak valójában most sem haladják meg a térségieket, az iparág nem tett erre vonatkozó, biankó ígéretet a kormánynak – nyilatkozta a Népszavának a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) elnöke, Ratatics Péter. A nemzetgazdasági miniszter, Nagy Márton hétfőn hívatta be hivatalába a magyar üzemanyagkereskedők képviselőit, tehát a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a MOL képviselőit, illetve a Független Benzinkutasok Szövetségének megbízottjait a hazai piacon kialakult magas üzemanyagárak miatt.

A minisztérium közleménye szerint a Független Benzinkutasok Szövetsége és a Magyar Ásványolaj Szövetség egyaránt javaslatot tett a statisztikai összehasonlítás módszertanának finomhangolására. Ratatics szerin azért van erre szükség, mert a különböző napok árainak összevetése pontatlan, a jegyzésár- és árfolyammozgások nyomán ennyi idő alatt is jelentősen változhatnak a tarifák. 

„Meggyőződésem: ha a környékbeli adóemelések a statisztikákban is érvényesülnek, nyilvánvalóvá válik, hogy a hazai üzemanyagárak átlaga valójában most sem magasabb a szomszédos államokénál. Míg egyes környező államok tarifáiban a külső hatások érvényesítése hetekig is eltarthat, addig nálunk az utóbbi hetekben bevezetett, többszöri ármegállapítás nyomán, rugalmasabban kezelhetjük a helyzetet. Így érdemesebbnek tartottunk egy hosszabb időtávú összevetést, amire a szaktárca nyitottnak mutatkozott.”

Nem tettünk ígéretet a benzin árának csökkentésére

„Olyan ígéretet, avagy megállapodást, hogy a hazai tarifák átlaga, minden egyéb körülménytől függetlenül, mostantól nem nő a környező államok szintje fölé, se szóban, se írásban nem tettünk. Már csak azért sem, mert ez a jelen helyzetben komoly versenyjogi kérdéseket vetne fel”– erősítette meg a MÁSZ elnöke. 

„A hazai üzemanyagpiac jól működik, egészséges, önszabályozó. Az ellátás biztonságos, a termékek elérhetők. Ha a kormány mérsékelni szeretné a hazai tarifákat, mi a – környező államokhoz képest sok esetben kiugró – adóterhelések szintjén látunk beavatkozási lehetőségeket. De meggyőződésem: ha az adatnyilvántartások letisztázódnak, világossá válik, hogy a hazai üzemanyagárak átlaga illeszkedik a szomszédokéhoz.” – tette hozzá.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Kisbenedek Attila/AFP)