Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2012. december 7., 11:17
A bizottság jelentős szövegegyezőséget állapított meg szociológiai diplomamunkája ügyében, ugyanakkor az akkori felsőoktatási törvény alapján nincs jogi lehetőségük lépni az ügyben – ezt közölte Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja, aki hozzátette: az erkölcsi kérdések nem évülnek el.
2012. december 7., 11:13
A Demokratikus Koalíció (DK) csalódottságát fejezte ki Áder János döntése miatt, amellyel előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) a választási eljárásról szóló törvényről. A párt levélben fordul José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez, hogy az előzetes regisztráció miatt indítson kötelezettségszegési eljárást az Orbán-kormány ellen.
2012. december 7., 10:44
Máig ismeretlen annak a 150 milliósra becsült „jótékony célú adománynak” a forrása, amelyre a kampányszakértők a Bajnait ekéző plakáthadjárat költségeit teszik. Mindenki úgy hinné, a pénzforrás a Civil Összefogás Fórum nevű testület. De a témát alaposan feldolgozó internetes sajtó (főleg az Atlatszo.hu) szerint a CÖF jogi értelemben nem létezik, nem alapítvány, nem egyesület. Nem is szerepel az óriásplakátokon. Ott a „bekemenet.hu” felirat díszeleg. A sok bizonytalan jogi identitású szervezetet, konglomerátumot, honlapot, portált egyetlen személy, Csizmadia László vállalkozó, CÖF-szóvivő, civil szakértő fűzi össze. De voltaképpen ki is ő? BUJÁK ATTILA próbálta megkérdezni.
2012. december 7., 10:07
A miniszterelnök a lakosságtól akar felhatalmazást az alaptörvény megváltoztatásához, miután az Alkotmánybíróság határozatának értelmében alkotmányellenes hajléktalanokat azért bírságolni, mert életvitelszerűen közterületen laknak. Erről, valamint a magyar ellenzék helyzetéről és Áder Jánosnak a választási eljárási törvény ügyében kért előzetes normakontrolljáról ír a külföldi sajtó.
2012. december 7., 09:31
Egy év kellett ahhoz, hogy az ötletből törvény legyen. Közben hallottunk gyenge, nevetséges és tudományoskodó érvet számosat, de egy sem tudta bizonyítani a regisztráció szükségességét. Ettől még alaptörvénybe is betonozták. S bár Áder János több részletszabályt is alkotmányellenesnek tart a választási eljárási törvényből, magát a regisztrációt, épp annak alaptörvényi védettsége miatt nem utalta az Alkotmánybíróság elé. Erős mondatok és cikcakkok az elmúlt évből. KRUG EMÍLIA összefoglalója.
2012. december 7., 09:30
A KDNP álláspontja az, hogy a legkisebb családot, az egyszülőset is családnak kell tekinteni, de különbséget kell tenni házasság és élettársi kapcsolat között.
2012. december 7., 08:02
Az államfő nem vizsgálta, hogy szükséges-e a választójog gyakorlását előzetes regisztrációhoz kötni, mivel az erről szóló rendelkezés már az alaptörvény része – derül ki Áder János Alkotmánybíróságnak küldött indítványából. A köztársasági elnök szerint ugyanakkor a választójog aránytalan korlátozása, hogy a Magyarországon élők csak a lakóhelyük szerint illetékes jegyzőnél iratkozhatnának fel személyesen a választásokra.
2012. december 7., 07:44
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elutasítja a magyar felsőoktatásról egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket, és nem ért egyet a területet alapjaiban érintő, gyakorlatilag a tandíjas oktatás bevezetését jelentő kormányhatározatokkal.
2012. december 7., 07:33
„Az én szerepem a legkisebb a téren, de erre a legkisebb szerepemre vagyok a legbüszkébb”, mondja az író-kutató. A vasárnapi náciellenes tüntetés ötletgazdája és egyik szervezője, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kurátora, Ungvári Tamás viszonylag későn lépett a politika porondjára. Nála, mint mondja, most telt be a pohár. Annyi sanda kirohanás, célozgatás, kódolt zsidózás után a Jobbik képviselője átlépte „azt a bizonyos határt”, és hazánk újra a világlapok címlapjára került. De Ungvári szerint egy csapásra le is kerülhetünk onnan, ha a politikusok – pártállástól függetlenül – demonstrálják demokratikus elkötelezettségüket. BUJÁK ATTILA interjúja.
2012. december 7., 06:02
Még a szerződés megkötésének napján elkészített tanulmányért hárommillió forintot fizetett a BKV Zrt. – derült ki azokból az iratokból, amelyeket a Kecskeméti Törvényszéken a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán ismertettek.
2012. december 6., 22:59
Elképzelhető, hogy forgalmaznak génmódosított élelmiszereket hazai cégek, igaz, csak kis mennyiségben vagy feltüntetve. A Greenpeace szerint az állatkísérletek azt igazolják, hogy ez veszélyes.
2012. december 6., 19:55
A Fidesz számára is vállalhatatlan volt a jobbikos Gyöngyösi Márton beszéde? Vagy csak kellett valami, ami eltereli a figyelmet a választási regisztrációról? A sok szélre sasszézás után jól jött a középre zárás? Vagy Rogán Antal becsületből vállalta, hogy felszólal az antifasiszta demonstráción? Tudva azt is, hogy sokat kockáztat, egy rossz mondat és leértékeli őt a jobbos tábor?
2012. december 6., 18:12
Alkotmányosan aggályos a magyarországi szavazók regisztrációja, problémásak az új kampányszabályok és a közvélemény-kutatásokra vonatkozó szabályok – közölte csütörtökön este Áder János köztársasági elnök. Áder ezért előzetes vizsgálatra megküldte az Alkotmánybíróságnak a hétfőn elfogadott törvényt. Harminc nap alatt kell dönteni, ha a törvény a bírák szerint is problémás, akkor a kormánypártoknak változtatniuk kell a szabályokon.
2012. december 6., 16:39
Hamarosan nyilatkozatban határolódik el Fekete Györgytől művészeti akadémiájának néhány tagja, tudta meg a Hetek. Az által idézett írás szerint négy művész fogalmazza meg aggályait a közelmúltban megosztó nyilatkozatokat tevő elnökkel szemben.
2012. december 6., 14:29
Az unió bizottságának illetékes biztosa üdvözli a magyar médiatörvényben végrehajtott változtatásokat, de továbbra is súlyos aggályai vannak azzal kapcsolatban, és most már a párbeszéden túl konkrét lépéseket vár a magyar kormánytól.
2012. december 6., 12:52
Nem csak arról van szó, hogy személyesen, egy-egy család számára a tandíj végzetes akadályt jelent, leküzdhetetlen akadályt, hanem az egész ország saját maga ellen dolgozik, amikor a tehetséges emberek elől elzárja a továbbtanulásnak a lehetőségét, mondta Orbán Viktor.
Mindeközben a Höok szerint a kormány szerdai döntése a tandíjas oktatás bevezetését jelenti, ezért népszavazást kezdeményeznének. Jövő héttől egyetemi megmozdulások kezdődnek.