A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2012. december 5., 08:29
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) tájékoztatása szerint a kedd éjszakai műszakban 54 szóró munkagéppel mintegy 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési úthálózatot takarítottak le.
2012. december 5., 07:04
Kövér lehúzta a listáról Gyöngyösit – Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöksége kedden háromnapos hivatalos útra Rómába látogat – Gyöngyösit azonban itthon hagyják.
2012. december 5., 05:21
Bajnai Gordon nem álmodik miniszterelnökségről – Nem tartja magát „klasszikus értelemben vett” politikusnak, és nincsenek miniszterelnöki ambíciói, jelentette ki Bajnai Gordon a Délmagyarországnak. A gazdasági miniszter szűklátókörűsége miatt bírálta a politikai elitet.
2012. december 4., 22:21
A rendőrség és a média érdekeit úgy kell összehangolni, hogy annak eredményeként a társadalom járjon jól – mondta Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára a témában rendezett konferencia szünetében tartott keddi sajtótájékoztatón, ahol nem cáfolta, hogy leépíthetnek 750 státuszt.
2012. december 4., 22:00
Európa nemcsak gazdasági, hanem sokkal súlyosabb: erkölcsi válságban is van – mondta Kövér László Pápán, a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör vendégeként tartott előadásában az evangélikus templomban kedden.
2012. december 4., 21:18
Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő nem utazhat Rómába az Országgyűlés Külügyi Bizottságával – mondta Kövér László kedden Pápán.
2012. december 4., 20:25
Áder János köztárasági elnök várhatóan a hét második felében előzetes normakontrollra az Alkotmánybíróságnak (AB) küldi a választási eljárási törvényt – mondta az Indexnek egy, a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz (KEH) közel álló forrás.
2012. december 4., 19:42
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) úgy látja, ha igazak a jövő évi felsőoktatási keretszámokról szóló információk, akkor Magyarországon bevezették a tandíjat.
2012. december 4., 18:56
A Sopron melletti Balfon rendezték meg az Erődítő kényszermunkások 5. emléknapját. A Balfi Nemzeti Irodalmi és Történelmi Emlékhely, s az évente december elején megrendezett emléknap a második világháború utolsó hónapjaiban Sopron környékén felállított kényszermunkatáborok áldozatainak emlékét őrzi, köztük a magyar szellemi élet olyan jeles személyiségeiét, mint Szerb Antal, Halász Gábor, Sárközi György.
2012. december 4., 18:21
Már zajlik a hajléktalanság kérdéséről szóló nemzeti konzultáció akciótervének kidolgozása. A kérdéssor összeállítása előtt Orbán Viktor kormányfő konzultál az érintett polgármesterekkel – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI érdeklődésére.
2012. december 4., 17:58
Az atv.hu birtokába jutott önkormányzati jegyzőkönyv szerint a Komárom-Esztergom Megyei közgyűlésben a Jobbik képviselője, Michl Miklós márciusban nyíltan biztatta a fideszes közgyűlési elnököt: „hasson oda a kormánynál” hogy az „tegye lehetővé a zsidóság és a cigányság pontos nyilvántartását.”
2012. december 4., 16:36
Orbánnak, Selmeczynek és Mihalovics Péternek (aki a Fidelitas választmányi elnöke, és az Új Nemzedék Jövőjéért felelős kormánybiztos) is meg kell értenie végre: a fiatalok kivándorlása nem tapasztalatszerzés – írja közleményében az MSZP.
2012. december 4., 15:44
Névbitorlási pert indított a Fidesz helyi frakciója ellen a KDNP esztergomi szervezete. A bírósági keresetet egy közösségi portálon hozták nyilvánosságra a kereszténydemokraták kedden.
2012. december 4., 14:36
Tukacs István MSZP-s országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány növekedési előrejelzése és bevételi várakozásai még mindig túl optimisták, ezért a kabinetnek módosítások sorát kell majd elvégeznie januártól.