Várkonyi Andrea nem olyan régen 1 milliárdos osztalékot vett ki a cégéből, most pedig csökkent a vállalkozásnál dolgozók létszáma.
Már Budapesten, a 12. kerületben is megjelent a veszélyes betegség, ami egyre nagyobb gondot okoz Magyarországon.
A következő napok időjárása sem ígér felfrissülést.
Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
2012. december 5., 14:29
Az újnáciktól meg kell szabadítani a közéletet. Ez a 168 Óra szerkesztőségének álláspontja, de úgy gondoljuk, beszélni kell arról is, miként jutottunk idáig. A zsidólista ötletével előálló Gyöngyösi Márton sajnos ott díszeleghet még a magyar parlamentben, ezért azt mondjuk: legyen számára szégyenpad az a hely! Nincs mentség és bocsánat. Csak harag van, undor és a pillanatnyilag hozható legsúlyosabb szankció: a közmegvetés. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
2012. december 5., 12:29
A külföldi sajtóban Magyarország megint az antiszemitizmussal került a címlapokra. Gyöngyösi Márton megszólalása, a Jobbik arrogáns, agresszív reakciója a tömegtüntetésre, Orbán Viktor elkésett megszólalása – mind-mind olyan hírek, amikkel tele vannak a külföldi lapok. Sajtószemle.
2012. december 5., 11:35
Bokszkesztűt kapott Kovács Koko Istvántól Orbán Viktor a Vasas új sportcsarnokának átadásán. A miniszterelnök az ünnepélyes avatáson ki is próbálta az ajándékot.
2012. december 5., 09:58
Nem vitatják a 2006 és a 2010 közötti kormányok legfőbb tanácsadó cégei azt az összeget, melyet az előző ciklus költéseiről közölt a Miniszterelnökség a hvg.hu-val. A Gyurcsány- és a Bajnai-kabinet 16,8 milliárdos költéséből 5,9 milliárdot vitt el a kormányok 10 legfontosabb partnere, amiből a szaktanácsadásra költöttek a legtöbbet. Közülük 4 cég ma már veszteséges, ám vezetőik állítják, ezért inkább a válság okolható, nem az állami megrendelések elapadása.
2012. december 5., 09:45
Ami a történelemkönyvekből kimarad, nem feltétlenül érdektelen, csak éppen elterelné a figyelmet a fősodorról. Nagy Ferenc, Magyarország miniszterelnöke 1947. május 28-án egy autó sárvédőjén írta alá lemondását. De milyen kocsi lemezét érte a megtiszteltetés? OCSKAY ZOLTÁN a járműtörténész szemével kutatott a régi iratok között.
2012. december 5., 09:32
2012. december 5., 08:29
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) tájékoztatása szerint a kedd éjszakai műszakban 54 szóró munkagéppel mintegy 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési úthálózatot takarítottak le.
2012. december 5., 07:04
Kövér lehúzta a listáról Gyöngyösit – Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöksége kedden háromnapos hivatalos útra Rómába látogat – Gyöngyösit azonban itthon hagyják.
2012. december 5., 05:21
Bajnai Gordon nem álmodik miniszterelnökségről – Nem tartja magát „klasszikus értelemben vett” politikusnak, és nincsenek miniszterelnöki ambíciói, jelentette ki Bajnai Gordon a Délmagyarországnak. A gazdasági miniszter szűklátókörűsége miatt bírálta a politikai elitet.
2012. december 4., 22:21
A rendőrség és a média érdekeit úgy kell összehangolni, hogy annak eredményeként a társadalom járjon jól – mondta Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára a témában rendezett konferencia szünetében tartott keddi sajtótájékoztatón, ahol nem cáfolta, hogy leépíthetnek 750 státuszt.
2012. december 4., 22:00
Európa nemcsak gazdasági, hanem sokkal súlyosabb: erkölcsi válságban is van – mondta Kövér László Pápán, a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör vendégeként tartott előadásában az evangélikus templomban kedden.