Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2023. április 27., 11:11
A nyolcadikosok mintegy 97 százaléka felvételt nyert valamely középiskolába.
2023. április 27., 09:59
Május elsején és előtte változik a MÁV–Volán–csoporthoz tartozó járatok közlekedési rendje.
2023. április 27., 09:15
Baleset történt a X. kerületben, a Maglódi úton, a Kocka utcánál.
2023. április 27., 08:22
A Ferenc pápa látogatása kapcsán elrendelt ideiglenes forgalomkorlátozások listája és térképe.
2023. április 27., 08:06
Erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés valószínű.
2023. április 26., 20:18
A törvényjavaslat szerint elég lenne harmincezer lakosra egy posta, kisebb lesz a csomag, és több csomagküldő-átvevő hely lesz.
2023. április 26., 19:57
Kidolgozták a kötelező bolti akciók részletszabályait, melyekről megkezdődik a társadalmi egyeztetés is.
2023. április 26., 19:50
Elkészült az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság versenypályája, amelyet szerdán mutattak be a sajtó képviselőinek.
2023. április 26., 19:07
David Pressman szerint cinikus dolog tűzszünetet követelni, és az Egyesült Államok segítene rendezni az ukrajnai magyarok helyzetét is, „ha komoly a probléma”.
2023. április 26., 18:27
A Belügyminisztérium javasolja az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbérének emelését is.
2023. április 26., 17:59
A Mahart budapesti körjáratán keddtől péntekig a Budapesti Közlekedési Központ havi vagy annál hosszabb érvényességű bérletével díjmentesen lehet utazni.
2023. április 26., 17:38
Szerdán a keleti tájakon felhős lesz az ég, csütörtökön azonban már napos idő várható.
2023. április 26., 16:33
Második világháborús szovjet légibombát találtak Debrecenben, a Tímár és a Varga utca kereszteződésében, a hatástalanítás idejére a Tímár utca százméteres szakaszát lezárja a rendőrség – ismertette a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.
2023. április 26., 16:08
Bevezetné a téli és nyári igazgatási szünetet Magyarországon Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, már törvényjavaslatot is beadtak róla.
2023. április 26., 15:26
Hiába készültek tervek a Rákóczi út revitalizálására, az elmúlt tíz évben nem történt semmi – magyarázta a korábbi államtitkár miért élettelen Budapest egyik legfontosabb sugárútja.
2023. április 26., 14:58
A várható átlagár a benzin esetében 579, míg a gázolajnál 565 forint lesz.
2023. április 26., 13:23
Kisebb engedményeket tett az új pedagógus-jogállási törvény tervezetében leírtakkal kapcsolatban a kormányzat, ám az érdekképviseletek szerint lényegi elmozdulás továbbra sincs, ezért a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt a jelenlegi formában sem tudja elfogadni.
2023. április 26., 13:09
Talán olcsóbb lesz, mármint nem a parkolás, hanem az üzemeltetés, viszont várhatóan ugyanaz a cég csinálja majd.