Lemondott a Belügyminisztérium arról, hogy otthoni számítógépeiken kémkedhessen a tanárok után

Kisebb en­gedményeket tett az új pedagógus-jogállási törvény tervezetében leírtakkal kapcsolatban a kormányzat, ám az érdekképviseletek szerint lényegi elmozdulás továbbra sincs, ezért a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt a jelenlegi formában sem tudja elfogadni.

2023. április 26., 13:23

Szerző:

A PSZ és a PDSZ képviselői kedden egyeztettek Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárral, egy nappal azután, hogy rendőrök könnygázt használva „védekeztek” a diák és tanár tüntetőkkel szemben az Orbán Viktor kormányfő hivatalának helyt adó Karmelita kolostornál  – írja a Népszava.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője a lapnak elmondta: megkérdezte Maruzsa államtitkárt, mi a véleménye a Karmelitánál történtekről. Nagy Erzsébet elmondása szerint a köznevelési államtitkár azt felelte, hogy ami ott történt, egy politikai indíttatású akció volt – néhány diák ellenzéki képviselőkkel együtt kezdett kordonbontásba –, ezért arról nincs hivatalos véleménye.

Az új jogállási törvény tervezetéről – amellyel, ha bevezetik, egyebek mellett megszűnne a pedagógusok közalkalmazotti státusza – Nagy Erzsébet azt mondta, az a PDSZ számára továbbra is elfogadhatatlan. Az egyik vitás pont a pedagógusok „átvezénylésének” kérdése, a tervezetben ugyanis az szerepel, hogy a munkáltatók, mint például a tankerületi központok, bármikor, tetszőlegesen megváltoztathatják a munkavégzés helyét, vagyis átirányíthatnak egy pedagógust egy másik intézménybe dolgozni. Erre most csak közös megegyezéssel van lehetőség, amit megszüntetnének. A PDSZ ügyvivője azt mondta, ezen annyit változtatna a kormány, hogy előírnák: amíg egy pedagógusnak alsó osztályos gyermeke van, addig nem lehetne „átvezényelhető”.

„Emellett kivették a tervezetből azt is, hogy a pedagógusok otthoni számítógépeit, elektronikai eszközeit is ellenőrizhetik; ez már csak a munkáltató által biztosított eszközökre vonatkozik”

– erről Totyik Tamás, a PSZ alelnöke beszélt a Népszavának.

Kikerülhet az is, hogy tanársztrájk esetén másik intézménybe küldjék a diá­kokat, továbbá elvetették azt is, hogy pályáztatás nélkül lehessen igazgatókat kinevezni az intézmények élére. Nem változtatnának ugyanakkor például a tanárok kötelező óraszámain (ettől még a heti munkaidőt, ami nem csak a tanórák megtartásából áll, jelentősen növelhetik), és azt sem garantálnák törvényben, hogy egyeztetni kelljen a szakszervezetekkel, amíg a tagságuk nem fedi le a pedagógusok legalább tíz százalékát. Vagyis az ilyen érdekképviseleteket a jövőben kihagyhatják az egyeztetésekből.

A tárgyalások ezzel nem értek véget, jövő kedden újabb fordulót tartanak – írja a lap. 

(Kiemelt képünk: Ládiné Szabó Tünde pedagógus távoktatásban tanít a 4. E osztály tanulóinak az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézetében 2020. március 23-án. Fotó: MTI/Komka Péter)