Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2023. április 28., 20:06
Elsöprő többségben elutasítják a pécsiek, hogy városukban akkumulátorgyár épüljön – derül ki egy közvéleménykutatásból.
2023. április 28., 19:33
Hétfőtől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem a dolgozóknak, sem a látogatóknak nem kell maszkot hordaniuk.
2023. április 28., 19:19
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szerint jogtalanul fosztották meg őket az egyszázalékos adófelajánlások gyűjtésének lehetőségétől.
2023. április 28., 18:44
Zivatarok veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra Pest, Nógrád, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyére, valamint a dunántúli vármegyékre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2023. április 28., 17:53
Kerékpárszállítási lehetőséget tesztelnek egy erre a célra átalakított CAF-villamoson.
2023. április 28., 17:17
Május elsejétől utazhatunk is az új bérlettípusokkal.
2023. április 28., 17:07
Tűz ütött ki egy XXIII. kerületi autóbontóban péntek délután, 10-15 méter magasra felhalmozott autóroncsok égnek – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
2023. április 28., 16:29
A Zách utcai trolibuszgarázsban troli- és autóbuszvezetéssel, kerékcserével, troli áramszedők le- és felhelyezésével is várják az érdeklődőket.
2023. április 28., 16:04
Orbán Viktor miniszterelnök a Sándor-palotában négyszemközti megbeszélést folytatott a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápával – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
2023. április 28., 15:43
Ferenc pápa találkozik a Röszkén 18 hónapig törvénytelenül fogva tartott keresztény iráni menekülttel, Abouzar Soltanival is.
2023. április 28., 15:38
Összeütközött négy személyautó az M0-s autóút déli szakaszán, a baleset miatt több mint négy kilométeres torlódás alakult ki - közölte az Útinform péntek délután a honlapján.
2023. április 28., 15:11
A kormányhatározat szerint az 1526-os csata a magyar nemzet és a keresztény Európa történelmének meghatározó eseménye.
2023. április 28., 13:40
A közigazgatási hatósági eljárásban kötelező közmeghallgatások a jövőben az érintettek személyes megjelenése nélkül is megtarthatók.
2023. április 28., 13:23
A Forbes 2019-ben a leggazdagabb magyarokat, majd a legnagyobb hazai családi vállalkozásokat bemutató listát tett közzé.
2023. április 28., 12:47
Kevesebb gyermek született és a házasságkötések száma is csökkent tavalyhoz képest.
2023. április 28., 12:41
Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadta a háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápát a Sándor-palota előtti téren péntek délelőtt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
.
2023. április 28., 12:18
A Vatican News hírportálnak adott interjújában Pietro Parolin kiemelte, hogy bár a pápa látogatását már korábban előirányozták, így elsősorban nem a jelenlegi helyzet motiválja, az ukrajnai háború iránt érzett aggodalom a béke iránti elkötelezettség hangsúlyozására indítja a pápát.
2023. április 28., 12:13
Új honvédelem tantárgy próbaoktatása kezdődik a következő tanévtől. A Honvédelmi Minisztérium szerint a tantárgynak köszönhetően a fiatalok olyan honvédelmi ismeretekkel gazdagodnak, amelyeket a mindennapi élet során is tudnak hasznosítani.