A Vatikán újabb információkat közölt Ferenc pápa állapotáról.
Egyes iskolák sajátos módon próbálják betartani a mobiltelefonok használatának korlátozását.
Orbán Viktor olyan helyről kapott kritikát, ahonnan biztosan nem várta volna.
Hiába az áfa-visszatérítés, kétnaponta sem jut húsétel egy átlagos magyar nyugdíjas asztalára.
Bár reggelente egyelőre még velünk maradnak a fagyok, de napközben már élvezhetjük az igazi tavaszi időjárást készülhetünk.
2023. március 30., 14:21
Megszavazott ötletek alapján a közösségi költségvetés forrásaiból három helyszínre telepítenek zebrákat.
2023. március 30., 13:29
Megszűnt a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda gazdasági ügyekért felelős államtitkárának, German Nórának a megbízatása – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent miniszterelnöki határozatból.
2023. március 30., 13:19
Gazdasági életbiztosítás, hogy Magyarország mára megkerülhetetlenné vált az európai autóiparban, s hazánk éppen azokkal az államokkal versenyez az elektromos akkumulátorgyárakért, amelyek politikai kommunikációjukban a leghatározottabban támadják a kínai beruházásokat – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2023. március 30., 12:43
Magyarország megszavazta az uniós szankciókat, ezért került fel a „barátságtalan országok” listájára. Oroszország döntése arra is kihathat, milyen áron és milyen pénznemben fizethetünk az orosz gázért.
2023. március 30., 12:40
Jövőre független polgármesterjelöltként indul el Csepelen Borbély Lénárd, akár a Fidesz helyi jelöltjével szemben is. Sajtóforrások szerint Németh Szilárd és Borbély Lénárd viszonya a rivalizálás és a helyi ügyekben kerekedő viták rontották meg.
2023. március 30., 11:41
Surányi György volt jegybankelnök és Bojár Gábor vállalkozó mond beszédet a „Akkumulátorgyárak helyett emberközpontú gazdaság” című konferencián, melyet a Momentum elnökségi tagja és EP-képviselője, Donáth Anna által alapított Holnap Magyarországa Egyesület szervez.
2023. március 30., 11:34
A közintézmények teljes rezsiadóssága február végére már meghaladta a 70,1 milliárd forintot. Nemcsak az egészségügyi intézmények tartozása növekedett drámaian; bajban vannak az iskolák, a börtönök és a rendőrség is. Az 572 központi költségvetés alá tartozó intézményből 406-nak volt lejárt tartozása.
2023. március 30., 11:02
Két egyetemről már tudni, kik ülhetnek az összeférhetetlenség miatt távozó kormánytagok helyére. Mint kiderült: nem sikerült nagyon messzire szaladni a Fidesztől és holdudvarától.
2023. március 30., 09:13
A légúti figyelőszolgálat adatai szerint 39 400 influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.
2023. március 30., 08:11
A Schadl-ügyben többször is felbukkant Tóni, Barbara és Ádám neve a lehallgatási jegyzőkönyvekben. Schadl György például azért találkozott velük, hogy egy minimum 10-20 évre szóló üzletről egyeztessen. A vádiratból azonban mindhárman kimaradtak.
2023. március 30., 07:49
Az ukrán-magyar határszakaszon 4711-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4451-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.
2023. március 30., 06:05
Nem lesz hiány tojásból a következő napokban sem, de a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés – mondta az MTI megkeresésére a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) alelnöke.
2023. március 29., 21:20
Határérték feletti béta-azaron tartalom miatt Szatmár keserű likőrt hívott vissza a forgalomból a Várda-Drink Zrt., közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
2023. március 29., 20:39
Törökország és Azerbajdzsán kész minden támogatást megadni Magyarországnak a gázellátás terén, jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán az ankarai államfői palotában, a Novák Katalin magyar köztársasági elnökkel folytatott tárgyalást követő közös sajtótájékoztatón.
2023. március 29., 19:23
Újra lehet pályázni bölcsődei férőhelyek létesítésére, közölte a területfejlesztési miniszter.
2023. március 29., 17:41
Európát is és Magyarországot is fogva tartja még a késő téli időjárás.