Polt szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja Tóni, Barbara és Ádám kapcsán

A Schadl-ügyben többször is felbukkant Tóni, Barbara és Ádám neve a lehallgatási jegyzőkönyvekben. Schadl György például azért találkozott velük, hogy egy minimum 10-20 évre szóló üzletről egyeztessen. A vádiratból azonban mindhárman kimaradtak.

2023. március 30., 08:11

Szerző:

„Tóni, Barbara, illetve Ádám néven említett személyek vonatkozásában bűncselekmények gyanúja nem merült fel, ezért a büntetőeljárási törvény alapvető rendelkezéseire figyelemmel eljárási cselekmények foganatosítására nem kerülhetett sor” – idézte Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákosnak adott választ a 24.hu.

A független országgyűlési képviselő a legfőbb ügyésztől arra várt választ, hogy „az un. Schadl-Völner féle nyomozati anyagban idézett Tóni, Barbara és Ádám személyek” pontosan kik, mi volt a szerepük és cselekményeik az ügyben?  

„Amennyiben nem volt megállapítható velük szemben a gyanú bármely formája, akkor milyen tényállás indokolta ezt és milyen eljárási cselekményeken alapult ez a megállapítás?” – tette fel a kérdéseit Hadházy.

Mint ismert, Rogán Antal miniszterelnöki kabinetminiszter mostani feleségét Barbarának, kabinetfőnökét pedig Nagy Ádámnak hívják.

(Kiemelt kép: Polt Péter legfőbb ügyész az Ügyészség 2020. évi tevékenységéről szóló beszámolóját tartja az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. december 2-án. Fotó: MTI/Soós Lajos)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.